Mint ismeretes, korábban a Hull City két millió font körüli összeggel kereste meg a Plymouth vezetését, az Argyle azonban három millió fontra taksálja kulcsemberét, így gyorsan lezárultak az egyeztetések, még a hivatalos ajánlatig sem jutottak el a felek.
Most viszont kényszerhelyzetbe került a Premier League egyik újonca, mivel sokoldalú, a bal szélen a védelemben és a középpályán is bevethető futballistájuk, Henrik Pedersen elhagyta a klubot, hazatért Dániába, hogy többet lehessen családjával. Így a „Tigriseknek” mindenképpen sürgősen bal oldali játékost kell szerezniük, könnyen visszatérhetnek első számú célpontjukhoz, a „Zarándokok” magyar szélsőjéhez.
A szurkolók egyébként szinte kész tényként kezelik Halmosi távozását, szerintük Paul Sturrock menedzser jócskán enged majd a három milliós árból.
Forrás: pepsifoci.hu

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése