Gera Zoltán túl van az ismerkedésen és az első edzéseken új állomáshelyén, a Fulhamnél. A magyar válogatott csapatkapitánya legfrissebb blogbejegyzésében az első hét tapasztalatairól, furcsaságairól számol be. Elmondja, miért van némi hiányérzete és mi az, ami a legkellemesebb meglepetést okozta neki, ezen kívül azt is vázolja, miért lakik még mindig szállodában.
Túl vagyok az első héten, és azt kell mondjam, nem volt annyira kemény a dolog, mint számítottam. Napi kettőket edzettünk, és sok „száraz” futás volt, azaz labdát nem nagyon láttunk, de ki lehetett bírni, pedig én labda nélkül tényleg olyan vagyok, mint a hal víz nélkül.
Sok furcsa és szokatlan dolog volt azért, legalábbis számomra. Amin leginkább meglepődtem, hogy semmiféle teszt, vagy felmérés nem volt, ami pedig a világon mindenhol szokásos, különösen Angliában. Annyira nem volt, hogy még a súlyunkat sem mérték meg.
Úgy tűnik az sem érdekes, hogy hány kiló vagyok. Mondjuk, ha valaki rám néz, akkor nem ír elő diétát, úgyhogy az én esetemben tényleg nem lett volna olyan fontos a mérlegelés. A másik furcsa dolog a masszírozás volt. Van a csapat mellett egy ázsiai fizikoterapeuta, aki olyan masszázst mutatott be tegnap, amilyenben még nem volt részem.
A kézfejemet, a lábujjaimat is megmasszírozta, és nagyon hosszasan dolgozott rajtam. Számomra újszerű volt a dolog, de nagyon jót tett, mert felfrissültem. A hétvége most szabad lesz, a jövő héten meg megyünk edzőtáborba. Addig a feleségemet és a babát visszaviszem Birminghamba, mert egyelőre nem sikerült még lakást találnunk, és nekik jobb a régi lakásban, mint itt egy szállodában.
Naponta nézünk lakásokat, de eddig az ingatlanosok csupa olyat mutattak, ami túl nagy. Mondtam nekik, hogy beérem öt szobásnál kisebbel is, és nem muszáj kastélynak lennie, mert az nem az én stílusom, de ezt erőltették. Azt hiszem, lassan azért szót értünk majd és meg tudok nézni pár olyat is, amit testhez állóbb, és talán az edzőtábor után meg lesz az új otthon is.
Forrás: pepsifoci.hu
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
FIFA világranglista
Kedvenc linkjeim
- PokerStation
- Futballátigazolások - Minden ami átigazolsá!
- Tippek
- Magyar Légiós Focisták
- Tippek focira, tippek kosárlabdára, tippek teniszre
- TopFoci - Ahol a foci kezdődik!
- Élő Foci TV
- FociJegyek.com - Szurkolj élőben!
- Bundesliga
- KESport
- Sportfogadás
- Fogadóportál
- FOCITIPP - HARDCORE FUTBALL
- Friss átigazolások
- Football, foci története
- Tímár Krisztián honlapja
- Kádár Tamás honlapja
- Németh Krisztián honlapja
- Dzsudzsák Balázs honlapja
- GeraZone Unofficial
- Buzsáky Ákos honlapja
- Egyedi pókerkellékek
- magyarfoci.lap.hu
- foci.lap.hu
- Focimagazin
- Eredmények.net - Fogadok rá!
- Eredmények.com
- NSO
- Stopli - A futballrajongók oldala
- PEPSIFOCI - 100%
- Magyar Labdarúgó Szövetség
Jelenlegi legdrágább labdarúgóink
Hajnal Tamás (Dortmund) - 6.000.000€
Huszti Szabolcs (Zenit) - 5.800.000€
Juhász Roland (Anderlecht) - 5.000.000€
Dzsudzsák Balázs (PSV) - 4.500.000€
Gera Zoltán (Fulham) - 4.000.000€
Fülöp Márton (Sunderland) - 2.600.000€
Gaál Miklós (Amkar Perm) - 2.500.000€
Tóth Balázs (Genk) - 2.500.000€
Dárdai Pál (Hertha BSC) - 2.000.000€
Babos Gábor (NEC Nijmegen) - 2.000.000€
Halmosi Péter (Hull City) - 1.600.000€
Vadócz Krisztián (Osasuna) - 1.400.000€
Priskin Tamás (Ipswich) - 1.250.000€
Torghelle Sándor (Augsburg) - 1.250.000€
Vass Ádám (Brescia) - 1.000.000€
Tímár Krisztián (Plymouth) - 1.000.000€
Vanczák Vilmos (Sion) - 1.000.000€
Tőzsér Dániel (Genk) - 1.000.000€
Király Gábor (1860 München) - 1.000.000€
Bodor Boldizsár (Roda) - 900.000€
Buzsáky Ákos (Queens Park Rangers) - 900.000€
Köteles László (Genk) - 775.000€
Balogh János (Hearts) - 750.000€
Stieber Zoltán (Koblenz) - 700.000€
Fehér Csaba (NAC) - 700.000€
Hercegfalvi Zoltán (Kansas City Wizards) - 650.000€
Posza Zsolt (Ergotelisz) - 600.000€
Németh Krisztián (Liverpool) - 500.000€
Gyepes Gábor (Cardiff) - 500.000€
Lőw Zsolt (Mainz) - 500.000€
Összeállítva a transfermarkt.de adatai alapján
Frissítve: 2009.09.15
Huszti Szabolcs (Zenit) - 5.800.000€
Juhász Roland (Anderlecht) - 5.000.000€
Dzsudzsák Balázs (PSV) - 4.500.000€
Gera Zoltán (Fulham) - 4.000.000€
Fülöp Márton (Sunderland) - 2.600.000€
Gaál Miklós (Amkar Perm) - 2.500.000€
Tóth Balázs (Genk) - 2.500.000€
Dárdai Pál (Hertha BSC) - 2.000.000€
Babos Gábor (NEC Nijmegen) - 2.000.000€
Halmosi Péter (Hull City) - 1.600.000€
Vadócz Krisztián (Osasuna) - 1.400.000€
Priskin Tamás (Ipswich) - 1.250.000€
Torghelle Sándor (Augsburg) - 1.250.000€
Vass Ádám (Brescia) - 1.000.000€
Tímár Krisztián (Plymouth) - 1.000.000€
Vanczák Vilmos (Sion) - 1.000.000€
Tőzsér Dániel (Genk) - 1.000.000€
Király Gábor (1860 München) - 1.000.000€
Bodor Boldizsár (Roda) - 900.000€
Buzsáky Ákos (Queens Park Rangers) - 900.000€
Köteles László (Genk) - 775.000€
Balogh János (Hearts) - 750.000€
Stieber Zoltán (Koblenz) - 700.000€
Fehér Csaba (NAC) - 700.000€
Hercegfalvi Zoltán (Kansas City Wizards) - 650.000€
Posza Zsolt (Ergotelisz) - 600.000€
Németh Krisztián (Liverpool) - 500.000€
Gyepes Gábor (Cardiff) - 500.000€
Lőw Zsolt (Mainz) - 500.000€
Összeállítva a transfermarkt.de adatai alapján
Frissítve: 2009.09.15
Magyarok Angliában
A-Válogatott programja
A 2009-es menetrend:
2009. 02. 11.
felkészülési
Izrael - Magyarország 1:0
2009. 03. 28.
vb-selejtező
Albánia - Magyarország 0:1
2009. 04. 01.
vb-selejtező
Magyarország - Málta 3:0
2009. 08. 12.
Barátságos mérkőzés - Marian Cozma emlékére
Magyarország - Románia 0:1
2009. 09. 05.
vb-selejtező
Magyarország - Svédország 1:2
2009. 09. 09.
vb-selejtező
Magyarország - Portugália 0:1
2009. 10. 10.
vb-selejtező
Portugália - Magyarország 3:0
2009. 10. 14.
vb-selejtező
Dánia - Magyarország 0:1
1. csoport
1. Dánia 10 6 3 1 16-5 21 pont
2. Portugália 10 5 4 1 17-5 19 pont
3. Svédország 10 5 3 2 13-5 18 pont
4. Magyarország 10 5 1 4 10-8 16 pont
5. Albánia 10 1 4 5 6-13 7 pont
6. Málta 10 0 1 9 0-26 1 pont
Erwin Koeman-nal 2008-ban
Magyarország - Görögország 3:2
Magyarország - Horvátország 1:1
Magyarország - Montenegró 3:3
Észak-Írország - Magyarország 0:2
VB-selejtezők:
Magyarország - Dánia 0:0
Svédország - Magyarország 2:1
Magyarország - Albánia 2:0
Málta - Magyarország 0:1
Albánia - Magyarország 0:1
Magyarország - Málta 3:0
Magyarország - Svédország 1:2
Magyarország - Portugália 0:1
2009. 02. 11.
felkészülési
Izrael - Magyarország 1:0
2009. 03. 28.
vb-selejtező
Albánia - Magyarország 0:1
2009. 04. 01.
vb-selejtező
Magyarország - Málta 3:0
2009. 08. 12.
Barátságos mérkőzés - Marian Cozma emlékére
Magyarország - Románia 0:1
2009. 09. 05.
vb-selejtező
Magyarország - Svédország 1:2
2009. 09. 09.
vb-selejtező
Magyarország - Portugália 0:1
2009. 10. 10.
vb-selejtező
Portugália - Magyarország 3:0
2009. 10. 14.
vb-selejtező
Dánia - Magyarország 0:1
1. csoport
1. Dánia 10 6 3 1 16-5 21 pont
2. Portugália 10 5 4 1 17-5 19 pont
3. Svédország 10 5 3 2 13-5 18 pont
4. Magyarország 10 5 1 4 10-8 16 pont
5. Albánia 10 1 4 5 6-13 7 pont
6. Málta 10 0 1 9 0-26 1 pont
Erwin Koeman-nal 2008-ban
Magyarország - Görögország 3:2
Magyarország - Horvátország 1:1
Magyarország - Montenegró 3:3
Észak-Írország - Magyarország 0:2
VB-selejtezők:
Magyarország - Dánia 0:0
Svédország - Magyarország 2:1
Magyarország - Albánia 2:0
Málta - Magyarország 0:1
Albánia - Magyarország 0:1
Magyarország - Málta 3:0
Magyarország - Svédország 1:2
Magyarország - Portugália 0:1
Egyéb linkek
Elérhetőség:
Telefon: 70/257-5220
PokerBonusOK.com - pókerajándékok, készpénzbónuszok, ingyenes tornák

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése