Lőw Zsolt és Torghelle Sándor is kezdőként lépett pályára együttese Bundesliga II-es találkozóján. Előbbi balhátvédként kapott szerepet, és egy gólpasszal is kivette a részét a 3-1-es sikerből, a támadó viszont ezúttal csak helyzetekig jutott a hazai pályán ikszelő Augsburgban.
Lőw Zsolt, úgy fest, gyorsan alapemberré vált a Mainz együttesében, a magyar légiós az Osnabrück elleni idegenbeli mérkőzésen ismét a piros-fehérek kezdőcsapatában kapott helyet. A bekk a védelem bal oldalán kapott helyet, és az egész mérkőzés alatt a tudósítások szerint remekül megoldotta a feladatát. Lőwnek a szívós védőmunka mellett felfutásokra is futotta erejéből. Az egyik előretörés gólt is hozott a vendégcsapatnak, a futballista remek passza után a védők csak belepiszkálni tudtak a labdába, az érkező Buckley pedig ballal a hálóba talált. A Mainz sikerével második a táblázaton, csak rosszabb gólkülönbségével szorul a listavezető Greuther Fürth mögé, igaz, a Freiburg mindkét együttest megelőzheti egy hétfői sikerrel.
Osnabrück – Mainz 1-3 (Manno 3. ill. Feulner 20., Buckley 32., Karhan 66. – 11-esből)
Torghelle csak helyzetekig jutott
Torghelle Sándor is természetesen kezdő volt az Augsburgban, a magyar válogatott támadó már a 14. percben eredményes lehetett volna, egy indítás után azonban egy méterrel elvétette a kaput. Az elszalasztott lehetőség megbosszulta magát, hiszen alig pár minutummal később előnybe került a Bundesliga II talán legjobb formában lévő együttese, a Duisburg. Az addig is fölényben játszó FCA nem zavartatta magát, ment tovább előre, és Hdiouad fejesével még a pihenő előtt kiegyenlített. Torghellének még akadt egy szöglet utáni lehetősége a második felvonás során, ám szerencsétlenül a kezére pattant a labda, így a győztes gól elmaradt. Szabics Imre a 90. percben lépett pályára csereként, a bajorok az iksznek köszönhetően továbbra is stabil tagjai a középmezőnynek.
Augsburg – Duisburg 1-1 (Hdiouad 39. ill. Heller 20.)
Forrás: www.pepsifoci.hu
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
FIFA világranglista
Kedvenc linkjeim
- PokerStation
- Futballátigazolások - Minden ami átigazolsá!
- Tippek
- Magyar Légiós Focisták
- Tippek focira, tippek kosárlabdára, tippek teniszre
- TopFoci - Ahol a foci kezdődik!
- Élő Foci TV
- FociJegyek.com - Szurkolj élőben!
- Bundesliga
- KESport
- Sportfogadás
- Fogadóportál
- FOCITIPP - HARDCORE FUTBALL
- Friss átigazolások
- Football, foci története
- Tímár Krisztián honlapja
- Kádár Tamás honlapja
- Németh Krisztián honlapja
- Dzsudzsák Balázs honlapja
- GeraZone Unofficial
- Buzsáky Ákos honlapja
- Egyedi pókerkellékek
- magyarfoci.lap.hu
- foci.lap.hu
- Focimagazin
- Eredmények.net - Fogadok rá!
- Eredmények.com
- NSO
- Stopli - A futballrajongók oldala
- PEPSIFOCI - 100%
- Magyar Labdarúgó Szövetség
Jelenlegi legdrágább labdarúgóink
Hajnal Tamás (Dortmund) - 6.000.000€
Huszti Szabolcs (Zenit) - 5.800.000€
Juhász Roland (Anderlecht) - 5.000.000€
Dzsudzsák Balázs (PSV) - 4.500.000€
Gera Zoltán (Fulham) - 4.000.000€
Fülöp Márton (Sunderland) - 2.600.000€
Gaál Miklós (Amkar Perm) - 2.500.000€
Tóth Balázs (Genk) - 2.500.000€
Dárdai Pál (Hertha BSC) - 2.000.000€
Babos Gábor (NEC Nijmegen) - 2.000.000€
Halmosi Péter (Hull City) - 1.600.000€
Vadócz Krisztián (Osasuna) - 1.400.000€
Priskin Tamás (Ipswich) - 1.250.000€
Torghelle Sándor (Augsburg) - 1.250.000€
Vass Ádám (Brescia) - 1.000.000€
Tímár Krisztián (Plymouth) - 1.000.000€
Vanczák Vilmos (Sion) - 1.000.000€
Tőzsér Dániel (Genk) - 1.000.000€
Király Gábor (1860 München) - 1.000.000€
Bodor Boldizsár (Roda) - 900.000€
Buzsáky Ákos (Queens Park Rangers) - 900.000€
Köteles László (Genk) - 775.000€
Balogh János (Hearts) - 750.000€
Stieber Zoltán (Koblenz) - 700.000€
Fehér Csaba (NAC) - 700.000€
Hercegfalvi Zoltán (Kansas City Wizards) - 650.000€
Posza Zsolt (Ergotelisz) - 600.000€
Németh Krisztián (Liverpool) - 500.000€
Gyepes Gábor (Cardiff) - 500.000€
Lőw Zsolt (Mainz) - 500.000€
Összeállítva a transfermarkt.de adatai alapján
Frissítve: 2009.09.15
Huszti Szabolcs (Zenit) - 5.800.000€
Juhász Roland (Anderlecht) - 5.000.000€
Dzsudzsák Balázs (PSV) - 4.500.000€
Gera Zoltán (Fulham) - 4.000.000€
Fülöp Márton (Sunderland) - 2.600.000€
Gaál Miklós (Amkar Perm) - 2.500.000€
Tóth Balázs (Genk) - 2.500.000€
Dárdai Pál (Hertha BSC) - 2.000.000€
Babos Gábor (NEC Nijmegen) - 2.000.000€
Halmosi Péter (Hull City) - 1.600.000€
Vadócz Krisztián (Osasuna) - 1.400.000€
Priskin Tamás (Ipswich) - 1.250.000€
Torghelle Sándor (Augsburg) - 1.250.000€
Vass Ádám (Brescia) - 1.000.000€
Tímár Krisztián (Plymouth) - 1.000.000€
Vanczák Vilmos (Sion) - 1.000.000€
Tőzsér Dániel (Genk) - 1.000.000€
Király Gábor (1860 München) - 1.000.000€
Bodor Boldizsár (Roda) - 900.000€
Buzsáky Ákos (Queens Park Rangers) - 900.000€
Köteles László (Genk) - 775.000€
Balogh János (Hearts) - 750.000€
Stieber Zoltán (Koblenz) - 700.000€
Fehér Csaba (NAC) - 700.000€
Hercegfalvi Zoltán (Kansas City Wizards) - 650.000€
Posza Zsolt (Ergotelisz) - 600.000€
Németh Krisztián (Liverpool) - 500.000€
Gyepes Gábor (Cardiff) - 500.000€
Lőw Zsolt (Mainz) - 500.000€
Összeállítva a transfermarkt.de adatai alapján
Frissítve: 2009.09.15
Magyarok Angliában
A-Válogatott programja
A 2009-es menetrend:
2009. 02. 11.
felkészülési
Izrael - Magyarország 1:0
2009. 03. 28.
vb-selejtező
Albánia - Magyarország 0:1
2009. 04. 01.
vb-selejtező
Magyarország - Málta 3:0
2009. 08. 12.
Barátságos mérkőzés - Marian Cozma emlékére
Magyarország - Románia 0:1
2009. 09. 05.
vb-selejtező
Magyarország - Svédország 1:2
2009. 09. 09.
vb-selejtező
Magyarország - Portugália 0:1
2009. 10. 10.
vb-selejtező
Portugália - Magyarország 3:0
2009. 10. 14.
vb-selejtező
Dánia - Magyarország 0:1
1. csoport
1. Dánia 10 6 3 1 16-5 21 pont
2. Portugália 10 5 4 1 17-5 19 pont
3. Svédország 10 5 3 2 13-5 18 pont
4. Magyarország 10 5 1 4 10-8 16 pont
5. Albánia 10 1 4 5 6-13 7 pont
6. Málta 10 0 1 9 0-26 1 pont
Erwin Koeman-nal 2008-ban
Magyarország - Görögország 3:2
Magyarország - Horvátország 1:1
Magyarország - Montenegró 3:3
Észak-Írország - Magyarország 0:2
VB-selejtezők:
Magyarország - Dánia 0:0
Svédország - Magyarország 2:1
Magyarország - Albánia 2:0
Málta - Magyarország 0:1
Albánia - Magyarország 0:1
Magyarország - Málta 3:0
Magyarország - Svédország 1:2
Magyarország - Portugália 0:1
2009. 02. 11.
felkészülési
Izrael - Magyarország 1:0
2009. 03. 28.
vb-selejtező
Albánia - Magyarország 0:1
2009. 04. 01.
vb-selejtező
Magyarország - Málta 3:0
2009. 08. 12.
Barátságos mérkőzés - Marian Cozma emlékére
Magyarország - Románia 0:1
2009. 09. 05.
vb-selejtező
Magyarország - Svédország 1:2
2009. 09. 09.
vb-selejtező
Magyarország - Portugália 0:1
2009. 10. 10.
vb-selejtező
Portugália - Magyarország 3:0
2009. 10. 14.
vb-selejtező
Dánia - Magyarország 0:1
1. csoport
1. Dánia 10 6 3 1 16-5 21 pont
2. Portugália 10 5 4 1 17-5 19 pont
3. Svédország 10 5 3 2 13-5 18 pont
4. Magyarország 10 5 1 4 10-8 16 pont
5. Albánia 10 1 4 5 6-13 7 pont
6. Málta 10 0 1 9 0-26 1 pont
Erwin Koeman-nal 2008-ban
Magyarország - Görögország 3:2
Magyarország - Horvátország 1:1
Magyarország - Montenegró 3:3
Észak-Írország - Magyarország 0:2
VB-selejtezők:
Magyarország - Dánia 0:0
Svédország - Magyarország 2:1
Magyarország - Albánia 2:0
Málta - Magyarország 0:1
Albánia - Magyarország 0:1
Magyarország - Málta 3:0
Magyarország - Svédország 1:2
Magyarország - Portugália 0:1
Egyéb linkek
Elérhetőség:
Telefon: 70/257-5220
PokerBonusOK.com - pókerajándékok, készpénzbónuszok, ingyenes tornák

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése