Légiósaink weboldal célja, hogy tájékoztatassa azokat az olvasókat, akik a külföldön szereplő magyar labdarúgókról szeretnének egy oldalon olvasni.
Cikkek, eredmények, átigazolási hírek, blogbejegyzések, interjúk.

2008. július 11., péntek

Pölöskeit szerződtette a Liverpool

Szenzációs információt tett közzé kedden délután a Liverpool hivatalos honlapja, miszerint Németh Krisztián, Simon András, és Gulácsi Péter után újabb magyar labdarúgót szerződtettek a 17 éves Pölöskei Zsolt személyében. A Sándor Károly Akadémiáról egy hete Liverpoolba érkezett játékos a jelek szerint ilyen rövid idő alatt is komoly benyomást gyakorolt a liverpooli szakmai stábra, hiszen hivatalosan bejelentették, hogy egy évre kölcsönveszik az MTK-tól Pölöskeit, aki a reserve csapatban lép majd pályára bajnoki mérkőzéseken.

A játékost egyelőre nem tudtuk elérni, de a menedzselését végző CMG menedzseriroda vezetőitől megtudtuk, hogy a mostani bejelentés egyáltalán nem váratlan:- Az angolok többször látták Zsoltot játszani az elmúlt két évben, és mindig felsőfokokban beszéltek róla, azaz nagyjából borítékolható volt a mostani döntésük.- mondta a CMG társtulajdonosa, Pataky Tibor, majd így folytatta:- Ezen az sem változtatott, hogy a középpályás sérülten érkezett Liverpoolba egy héttel ezelőtt és csak napokkal később kezdhette el az edzéseket. Ennyi idő is elég volt ahhoz, hogy a liverpooliak biztosak legyenek a dolgukban, és kijelentsék, hogy kell nekik Zsolt. Az elkövetkező napokban pár részletet még tisztáznunk kell, de ezek már csak formalitások, éppen ezért a Liverpool nem is várt a bejelentéssel. Az egy éves kölcsönszerződés opcióval záródik, azaz amennyiben a Liverpool elégedett lesz, úgy végleg megvásárolhatja majd a játékost.
A CMG másik tulajdonosától, Kövesdi Viktortól megtudtuk, hogy Pölöskei iránt jelentős volt az érdeklődés az elmúlt időszakban, de a Liverpollal senki nem versenyezhetett:- Zsoltot egy hónappal ezelőtt két angol Premier League-csapat is hívta, de belga, francia, és olasz érdekélődők is voltak, ám senki nem versenyezhetett a Liverpoollal. Érdekesség, hogy miután megérkezett Angliába, az egyik angol klub még akkor is igyekezett döntése megváltoztatására bírni. A Liverpool a tavalyi decemberi túrán látta először, ahol kiemelkedően teljesített. Liverpoolban tisztában vannak azzal, hogy Zsolt fizikai paraméterei még nem véglegesek, azaz tovább fog nőni, és erősödni, de úgy vélik, hogy veleszületett játékintelligenciája, és kiváló technikai képességei már most alkalmassá teszik arra, hogy 17 évesen, nála idősebbek ellen is megállja a helyét az angol reserve bajnokságban.


Forrás: pepsifoci.hu

Nincsenek megjegyzések:

FIFA világranglista

Jelenlegi legdrágább labdarúgóink

Hajnal Tamás (Dortmund) - 6.000.000€
Huszti Szabolcs (Zenit) - 5.800.000€
Juhász Roland (Anderlecht) - 5.000.000€
Dzsudzsák Balázs (PSV) - 4.500.000€
Gera Zoltán (Fulham) - 4.000.000€
Fülöp Márton (Sunderland) - 2.600.000€
Gaál Miklós (Amkar Perm) - 2.500.000€
Tóth Balázs (Genk) - 2.500.000€
Dárdai Pál (Hertha BSC) - 2.000.000€
Babos Gábor (NEC Nijmegen) - 2.000.000€
Halmosi Péter (Hull City) - 1.600.000€
Vadócz Krisztián (Osasuna) - 1.400.000€
Priskin Tamás (Ipswich) - 1.250.000€
Torghelle Sándor (Augsburg) - 1.250.000€
Vass Ádám (Brescia) - 1.000.000€
Tímár Krisztián (Plymouth) - 1.000.000€
Vanczák Vilmos (Sion) - 1.000.000€
Tőzsér Dániel (Genk) - 1.000.000€
Király Gábor (1860 München) - 1.000.000€
Bodor Boldizsár (Roda) - 900.000€
Buzsáky Ákos (Queens Park Rangers) - 900.000€
Köteles László (Genk) - 775.000€
Balogh János (Hearts) - 750.000€
Stieber Zoltán (Koblenz) - 700.000€
Fehér Csaba (NAC) - 700.000€
Hercegfalvi Zoltán (Kansas City Wizards) - 650.000€
Posza Zsolt (Ergotelisz) - 600.000€
Németh Krisztián (Liverpool) - 500.000€
Gyepes Gábor (Cardiff) - 500.000€
Lőw Zsolt (Mainz) - 500.000€
Összeállítva a transfermarkt.de adatai alapján

Frissítve: 2009.09.15

Magyarok Angliában

Statisztika

websas.hu



MyStat számláló indult: 2009.02.26

A-Válogatott programja

A 2009-es menetrend:

2009. 02. 11.
felkészülési
Izrael - Magyarország 1:0
2009. 03. 28.
vb-selejtező
Albánia - Magyarország 0:1
2009. 04. 01.
vb-selejtező
Magyarország - Málta 3:0
2009. 08. 12.
Barátságos mérkőzés - Marian Cozma emlékére
Magyarország - Románia 0:1
2009. 09. 05.
vb-selejtező
Magyarország - Svédország 1:2
2009. 09. 09.
vb-selejtező
Magyarország - Portugália 0:1
2009. 10. 10.
vb-selejtező
Portugália - Magyarország 3:0
2009. 10. 14.
vb-selejtező
Dánia - Magyarország 0:1

1. csoport
1. Dánia 10 6 3 1 16-5 21 pont
2. Portugália 10 5 4 1 17-5 19 pont
3. Svédország 10 5 3 2 13-5 18 pont
4. Magyarország 10 5 1 4 10-8 16 pont
5. Albánia 10 1 4 5 6-13 7 pont
6. Málta 10 0 1 9 0-26 1 pont

Erwin Koeman-nal 2008-ban
Magyarország - Görögország 3:2
Magyarország - Horvátország 1:1
Magyarország - Montenegró 3:3
Észak-Írország - Magyarország 0:2

VB-selejtezők:
Magyarország - Dánia 0:0
Svédország - Magyarország 2:1
Magyarország - Albánia 2:0
Málta - Magyarország 0:1
Albánia - Magyarország 0:1
Magyarország - Málta 3:0
Magyarország - Svédország 1:2
Magyarország - Portugália 0:1

Itt is jelen vagyunk


Légiósaink logó



ELÉRHETŐSÉG

Észrevételed, megjegyzésed, információd van? Kérlek írd meg!
E-MAIL:
vagy
SKYPE:
Skype Me™!