Augsburgban újra kissé fagyos a hangulat, miután a csapat elkezdett közelíteni a kiesőzóna felé. Az egyik helyi lap szokásos értékelésében igen kritikus magyarjainkkal szemben: Torghelle Sándor a szakíró szerint minden meccsen megszakad, ennek viszont nincs kézzel fogható eredménye.
A legjelentősebb helyi újság minden mérkőzés után személyre szabottan értékeli a futballistákat, nem volt ez másként a Koblenz elleni hazai vereség alkalmával sem. Általánosságban egy leszögezhető, a tavasznak nagy reményekkel nekivágó gárdából az újság szakírója szerint mindenki messze van a csúcsformájától, ezt szinte minden egyes pályára került futballistával kapcsolatban külön leszögezik.
Természetesen Torghelle Sándor és Szabics Imre sem kerülhette el sorsát, ők is „megkapták magukét”, saját értékelésüket viszont a többiekéhez képest pozitívan értékelhetjük.
A Koeman-csapat alapemberével kapcsolatban megemlítik, szokásához híven az utolsó meccsen, meccseken is megszakadt az Augsburg sikeréért, végigrakkolta a találkozókat, ez azonban sajnos az utóbbi időszakban kevésnek bizonyult, nem hozott olyan látványos eredményt, mint az őszi menetelés alkalmával.
Szabics Imre produkcióját hasonlóan látják: a csereként a második félidőben lehetőséget kapott támadó honfitársához hasonlóan becsülettel hajtott, próbálkozott, amennyire tőle tellett, de az nem állítható, hogy élete legjobbját idézte volna Stieberék ellen.
Forrás: http://pepsifoci.hu
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
FIFA világranglista
Kedvenc linkjeim
- PokerStation
- Futballátigazolások - Minden ami átigazolsá!
- Tippek
- Magyar Légiós Focisták
- Tippek focira, tippek kosárlabdára, tippek teniszre
- TopFoci - Ahol a foci kezdődik!
- Élő Foci TV
- FociJegyek.com - Szurkolj élőben!
- Bundesliga
- KESport
- Sportfogadás
- Fogadóportál
- FOCITIPP - HARDCORE FUTBALL
- Friss átigazolások
- Football, foci története
- Tímár Krisztián honlapja
- Kádár Tamás honlapja
- Németh Krisztián honlapja
- Dzsudzsák Balázs honlapja
- GeraZone Unofficial
- Buzsáky Ákos honlapja
- Egyedi pókerkellékek
- magyarfoci.lap.hu
- foci.lap.hu
- Focimagazin
- Eredmények.net - Fogadok rá!
- Eredmények.com
- NSO
- Stopli - A futballrajongók oldala
- PEPSIFOCI - 100%
- Magyar Labdarúgó Szövetség
Jelenlegi legdrágább labdarúgóink
Hajnal Tamás (Dortmund) - 6.000.000€
Huszti Szabolcs (Zenit) - 5.800.000€
Juhász Roland (Anderlecht) - 5.000.000€
Dzsudzsák Balázs (PSV) - 4.500.000€
Gera Zoltán (Fulham) - 4.000.000€
Fülöp Márton (Sunderland) - 2.600.000€
Gaál Miklós (Amkar Perm) - 2.500.000€
Tóth Balázs (Genk) - 2.500.000€
Dárdai Pál (Hertha BSC) - 2.000.000€
Babos Gábor (NEC Nijmegen) - 2.000.000€
Halmosi Péter (Hull City) - 1.600.000€
Vadócz Krisztián (Osasuna) - 1.400.000€
Priskin Tamás (Ipswich) - 1.250.000€
Torghelle Sándor (Augsburg) - 1.250.000€
Vass Ádám (Brescia) - 1.000.000€
Tímár Krisztián (Plymouth) - 1.000.000€
Vanczák Vilmos (Sion) - 1.000.000€
Tőzsér Dániel (Genk) - 1.000.000€
Király Gábor (1860 München) - 1.000.000€
Bodor Boldizsár (Roda) - 900.000€
Buzsáky Ákos (Queens Park Rangers) - 900.000€
Köteles László (Genk) - 775.000€
Balogh János (Hearts) - 750.000€
Stieber Zoltán (Koblenz) - 700.000€
Fehér Csaba (NAC) - 700.000€
Hercegfalvi Zoltán (Kansas City Wizards) - 650.000€
Posza Zsolt (Ergotelisz) - 600.000€
Németh Krisztián (Liverpool) - 500.000€
Gyepes Gábor (Cardiff) - 500.000€
Lőw Zsolt (Mainz) - 500.000€
Összeállítva a transfermarkt.de adatai alapján
Frissítve: 2009.09.15
Huszti Szabolcs (Zenit) - 5.800.000€
Juhász Roland (Anderlecht) - 5.000.000€
Dzsudzsák Balázs (PSV) - 4.500.000€
Gera Zoltán (Fulham) - 4.000.000€
Fülöp Márton (Sunderland) - 2.600.000€
Gaál Miklós (Amkar Perm) - 2.500.000€
Tóth Balázs (Genk) - 2.500.000€
Dárdai Pál (Hertha BSC) - 2.000.000€
Babos Gábor (NEC Nijmegen) - 2.000.000€
Halmosi Péter (Hull City) - 1.600.000€
Vadócz Krisztián (Osasuna) - 1.400.000€
Priskin Tamás (Ipswich) - 1.250.000€
Torghelle Sándor (Augsburg) - 1.250.000€
Vass Ádám (Brescia) - 1.000.000€
Tímár Krisztián (Plymouth) - 1.000.000€
Vanczák Vilmos (Sion) - 1.000.000€
Tőzsér Dániel (Genk) - 1.000.000€
Király Gábor (1860 München) - 1.000.000€
Bodor Boldizsár (Roda) - 900.000€
Buzsáky Ákos (Queens Park Rangers) - 900.000€
Köteles László (Genk) - 775.000€
Balogh János (Hearts) - 750.000€
Stieber Zoltán (Koblenz) - 700.000€
Fehér Csaba (NAC) - 700.000€
Hercegfalvi Zoltán (Kansas City Wizards) - 650.000€
Posza Zsolt (Ergotelisz) - 600.000€
Németh Krisztián (Liverpool) - 500.000€
Gyepes Gábor (Cardiff) - 500.000€
Lőw Zsolt (Mainz) - 500.000€
Összeállítva a transfermarkt.de adatai alapján
Frissítve: 2009.09.15
Magyarok Angliában
A-Válogatott programja
A 2009-es menetrend:
2009. 02. 11.
felkészülési
Izrael - Magyarország 1:0
2009. 03. 28.
vb-selejtező
Albánia - Magyarország 0:1
2009. 04. 01.
vb-selejtező
Magyarország - Málta 3:0
2009. 08. 12.
Barátságos mérkőzés - Marian Cozma emlékére
Magyarország - Románia 0:1
2009. 09. 05.
vb-selejtező
Magyarország - Svédország 1:2
2009. 09. 09.
vb-selejtező
Magyarország - Portugália 0:1
2009. 10. 10.
vb-selejtező
Portugália - Magyarország 3:0
2009. 10. 14.
vb-selejtező
Dánia - Magyarország 0:1
1. csoport
1. Dánia 10 6 3 1 16-5 21 pont
2. Portugália 10 5 4 1 17-5 19 pont
3. Svédország 10 5 3 2 13-5 18 pont
4. Magyarország 10 5 1 4 10-8 16 pont
5. Albánia 10 1 4 5 6-13 7 pont
6. Málta 10 0 1 9 0-26 1 pont
Erwin Koeman-nal 2008-ban
Magyarország - Görögország 3:2
Magyarország - Horvátország 1:1
Magyarország - Montenegró 3:3
Észak-Írország - Magyarország 0:2
VB-selejtezők:
Magyarország - Dánia 0:0
Svédország - Magyarország 2:1
Magyarország - Albánia 2:0
Málta - Magyarország 0:1
Albánia - Magyarország 0:1
Magyarország - Málta 3:0
Magyarország - Svédország 1:2
Magyarország - Portugália 0:1
2009. 02. 11.
felkészülési
Izrael - Magyarország 1:0
2009. 03. 28.
vb-selejtező
Albánia - Magyarország 0:1
2009. 04. 01.
vb-selejtező
Magyarország - Málta 3:0
2009. 08. 12.
Barátságos mérkőzés - Marian Cozma emlékére
Magyarország - Románia 0:1
2009. 09. 05.
vb-selejtező
Magyarország - Svédország 1:2
2009. 09. 09.
vb-selejtező
Magyarország - Portugália 0:1
2009. 10. 10.
vb-selejtező
Portugália - Magyarország 3:0
2009. 10. 14.
vb-selejtező
Dánia - Magyarország 0:1
1. csoport
1. Dánia 10 6 3 1 16-5 21 pont
2. Portugália 10 5 4 1 17-5 19 pont
3. Svédország 10 5 3 2 13-5 18 pont
4. Magyarország 10 5 1 4 10-8 16 pont
5. Albánia 10 1 4 5 6-13 7 pont
6. Málta 10 0 1 9 0-26 1 pont
Erwin Koeman-nal 2008-ban
Magyarország - Görögország 3:2
Magyarország - Horvátország 1:1
Magyarország - Montenegró 3:3
Észak-Írország - Magyarország 0:2
VB-selejtezők:
Magyarország - Dánia 0:0
Svédország - Magyarország 2:1
Magyarország - Albánia 2:0
Málta - Magyarország 0:1
Albánia - Magyarország 0:1
Magyarország - Málta 3:0
Magyarország - Svédország 1:2
Magyarország - Portugália 0:1
Egyéb linkek


Elérhetőség:
Telefon: 70/257-5220

PokerBonusOK.com - pókerajándékok, készpénzbónuszok, ingyenes tornák


























































Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése