Fülöp Márton riválisa nem titkolja csalódottságát. Craig Gordon a magyar hálóőr elmúlt időszakban nyújtott teljesítménye miatt nem csak a Sunderland kezdő tizenegyéből szorult ki, de a skót válogatottból is. A sérülése után a helyét visszaszerezni képtelen Gordon szerint klubcsapatában két elsőszámú kapus vetélkedik.
- A Blackburn elleni visszatérésemet követően bíztam benne, hogy sikerül tartósan bennragadnom a kapuban, ám sajnos csalódnom kellett - vallotta be Fülöp Márton riválisa a Chronicle Live-nak.
A korábban a Hearts együttesét erősítő Craig Gordonra 2007 nyarán brit rekordösszeget jelentő 9 millió fontot áldozott a Sunderland, és a skót válogatott szereplése nem is volt kérdéses az angol gárdában, egészen addig, míg bokasérülést nem szenvedett, és a helyén Fülöp Márton nem kapott bizalmat. A magyar hálóőr azonban élt a lehetőséggel, remek teljesítménye miatt pedig az azóta felépült Gordon képtelen visszaszerezni pozícióját .
Sérülése óta mindössze egyetlen találkozón védett – nem is rosszul.
- Magam kértem a szakmai stábot, hogy legalább a tartalékok között pályára léphessek - folytatta a skót, aki a Premier League és a nemzeti együttes helyett legutóbb a Sunderland tartalék együttesében védett a Bogdán Ádámmal felálló Bolton ellen 2-0-re megnyert összecsapáson. - Tizennyolc-tizenkilenc éves korom óta, vagy is úgy hét éve ez volt az első tartalékmeccsem. Nem vagyok boldog a jelenlegi helyzetemben, de nem tudok mást tenni, mint elfogadni azt.
Gordon fájdalmát súlyosbítja, hogy Fülöp teljesítménye által nem csak a Sunderland kezdőcsapatából került ki, de ezzel együtt a skót válogatottból is. George Burley szövetségi kapitány ugyanis szívesebben szavaz bizalmat a soros, Hollandia elleni vb-selejtezőn olyan hálóőrnek, aki folyamatosan szerepel bajnokságában.
- Két bajnoki mérkőzés még előttünk áll a nemzeti együttes találkozóját megelőzően, így még van némi reményem a játékra - bizakodott Gordon. - Skóciában tisztában vannak a képességeimmel. Harmincöt alkalommal szerepeltem a címeres mezben, George Burley pedig jól ismer még a Heartsnél közösen eltöltött időszakunkból.
Gordon azt mondja, most érti meg igazán, hogy milyen érzés is lehetett Fülöp Mártonnak korábban meccsről-meccsre a kispadról figyelmi társait.
- Tudom, hogy Márton számára igen keserű volt az az időszak, és átérzem, hogy hogyan is élhette azt meg - mondta riválisáról a skót, hozzátéve, hogy a Sunderlandben jelenelg két elsőzámú kapus küzd a csapatba kerülésért. - Mindketten védeni akarunk, és nincs is ezzel semi gond, azonban természetesen szomorúság tölti el azt, aki végül kiszorul a kezdő tizenegyből. A magam részéről a legtöbb, amit tehetek, hogy igyekszem a lehető legjobbat kihozni magamból, és remélhetőleg ezzel visszaszerezni a helyemet a kezdőtizenegyben.
- Nyáron ismét tiszta lappal indulunk, és a szezont megelőző felkészülési időszak dönti el, melyik kapus nevével is kezdődik majd az összeállításunk az új bajnoki idényben - mondta a kapuskérdés kapcsán a Sunderlandet irányító Ricky Sbragia.
Forrás: www.pepsifoci.hu
2009. március 12., csütörtök
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
FIFA világranglista
Kedvenc linkjeim
- PokerStation
- Futballátigazolások - Minden ami átigazolsá!
- Tippek
- Magyar Légiós Focisták
- Tippek focira, tippek kosárlabdára, tippek teniszre
- TopFoci - Ahol a foci kezdődik!
- Élő Foci TV
- FociJegyek.com - Szurkolj élőben!
- Bundesliga
- KESport
- Sportfogadás
- Fogadóportál
- FOCITIPP - HARDCORE FUTBALL
- Friss átigazolások
- Football, foci története
- Tímár Krisztián honlapja
- Kádár Tamás honlapja
- Németh Krisztián honlapja
- Dzsudzsák Balázs honlapja
- GeraZone Unofficial
- Buzsáky Ákos honlapja
- Egyedi pókerkellékek
- magyarfoci.lap.hu
- foci.lap.hu
- Focimagazin
- Eredmények.net - Fogadok rá!
- Eredmények.com
- NSO
- Stopli - A futballrajongók oldala
- PEPSIFOCI - 100%
- Magyar Labdarúgó Szövetség
Jelenlegi legdrágább labdarúgóink
Hajnal Tamás (Dortmund) - 6.000.000€
Huszti Szabolcs (Zenit) - 5.800.000€
Juhász Roland (Anderlecht) - 5.000.000€
Dzsudzsák Balázs (PSV) - 4.500.000€
Gera Zoltán (Fulham) - 4.000.000€
Fülöp Márton (Sunderland) - 2.600.000€
Gaál Miklós (Amkar Perm) - 2.500.000€
Tóth Balázs (Genk) - 2.500.000€
Dárdai Pál (Hertha BSC) - 2.000.000€
Babos Gábor (NEC Nijmegen) - 2.000.000€
Halmosi Péter (Hull City) - 1.600.000€
Vadócz Krisztián (Osasuna) - 1.400.000€
Priskin Tamás (Ipswich) - 1.250.000€
Torghelle Sándor (Augsburg) - 1.250.000€
Vass Ádám (Brescia) - 1.000.000€
Tímár Krisztián (Plymouth) - 1.000.000€
Vanczák Vilmos (Sion) - 1.000.000€
Tőzsér Dániel (Genk) - 1.000.000€
Király Gábor (1860 München) - 1.000.000€
Bodor Boldizsár (Roda) - 900.000€
Buzsáky Ákos (Queens Park Rangers) - 900.000€
Köteles László (Genk) - 775.000€
Balogh János (Hearts) - 750.000€
Stieber Zoltán (Koblenz) - 700.000€
Fehér Csaba (NAC) - 700.000€
Hercegfalvi Zoltán (Kansas City Wizards) - 650.000€
Posza Zsolt (Ergotelisz) - 600.000€
Németh Krisztián (Liverpool) - 500.000€
Gyepes Gábor (Cardiff) - 500.000€
Lőw Zsolt (Mainz) - 500.000€
Összeállítva a transfermarkt.de adatai alapján
Frissítve: 2009.09.15
Huszti Szabolcs (Zenit) - 5.800.000€
Juhász Roland (Anderlecht) - 5.000.000€
Dzsudzsák Balázs (PSV) - 4.500.000€
Gera Zoltán (Fulham) - 4.000.000€
Fülöp Márton (Sunderland) - 2.600.000€
Gaál Miklós (Amkar Perm) - 2.500.000€
Tóth Balázs (Genk) - 2.500.000€
Dárdai Pál (Hertha BSC) - 2.000.000€
Babos Gábor (NEC Nijmegen) - 2.000.000€
Halmosi Péter (Hull City) - 1.600.000€
Vadócz Krisztián (Osasuna) - 1.400.000€
Priskin Tamás (Ipswich) - 1.250.000€
Torghelle Sándor (Augsburg) - 1.250.000€
Vass Ádám (Brescia) - 1.000.000€
Tímár Krisztián (Plymouth) - 1.000.000€
Vanczák Vilmos (Sion) - 1.000.000€
Tőzsér Dániel (Genk) - 1.000.000€
Király Gábor (1860 München) - 1.000.000€
Bodor Boldizsár (Roda) - 900.000€
Buzsáky Ákos (Queens Park Rangers) - 900.000€
Köteles László (Genk) - 775.000€
Balogh János (Hearts) - 750.000€
Stieber Zoltán (Koblenz) - 700.000€
Fehér Csaba (NAC) - 700.000€
Hercegfalvi Zoltán (Kansas City Wizards) - 650.000€
Posza Zsolt (Ergotelisz) - 600.000€
Németh Krisztián (Liverpool) - 500.000€
Gyepes Gábor (Cardiff) - 500.000€
Lőw Zsolt (Mainz) - 500.000€
Összeállítva a transfermarkt.de adatai alapján
Frissítve: 2009.09.15
Magyarok Angliában
A-Válogatott programja
A 2009-es menetrend:
2009. 02. 11.
felkészülési
Izrael - Magyarország 1:0
2009. 03. 28.
vb-selejtező
Albánia - Magyarország 0:1
2009. 04. 01.
vb-selejtező
Magyarország - Málta 3:0
2009. 08. 12.
Barátságos mérkőzés - Marian Cozma emlékére
Magyarország - Románia 0:1
2009. 09. 05.
vb-selejtező
Magyarország - Svédország 1:2
2009. 09. 09.
vb-selejtező
Magyarország - Portugália 0:1
2009. 10. 10.
vb-selejtező
Portugália - Magyarország 3:0
2009. 10. 14.
vb-selejtező
Dánia - Magyarország 0:1
1. csoport
1. Dánia 10 6 3 1 16-5 21 pont
2. Portugália 10 5 4 1 17-5 19 pont
3. Svédország 10 5 3 2 13-5 18 pont
4. Magyarország 10 5 1 4 10-8 16 pont
5. Albánia 10 1 4 5 6-13 7 pont
6. Málta 10 0 1 9 0-26 1 pont
Erwin Koeman-nal 2008-ban
Magyarország - Görögország 3:2
Magyarország - Horvátország 1:1
Magyarország - Montenegró 3:3
Észak-Írország - Magyarország 0:2
VB-selejtezők:
Magyarország - Dánia 0:0
Svédország - Magyarország 2:1
Magyarország - Albánia 2:0
Málta - Magyarország 0:1
Albánia - Magyarország 0:1
Magyarország - Málta 3:0
Magyarország - Svédország 1:2
Magyarország - Portugália 0:1
2009. 02. 11.
felkészülési
Izrael - Magyarország 1:0
2009. 03. 28.
vb-selejtező
Albánia - Magyarország 0:1
2009. 04. 01.
vb-selejtező
Magyarország - Málta 3:0
2009. 08. 12.
Barátságos mérkőzés - Marian Cozma emlékére
Magyarország - Románia 0:1
2009. 09. 05.
vb-selejtező
Magyarország - Svédország 1:2
2009. 09. 09.
vb-selejtező
Magyarország - Portugália 0:1
2009. 10. 10.
vb-selejtező
Portugália - Magyarország 3:0
2009. 10. 14.
vb-selejtező
Dánia - Magyarország 0:1
1. csoport
1. Dánia 10 6 3 1 16-5 21 pont
2. Portugália 10 5 4 1 17-5 19 pont
3. Svédország 10 5 3 2 13-5 18 pont
4. Magyarország 10 5 1 4 10-8 16 pont
5. Albánia 10 1 4 5 6-13 7 pont
6. Málta 10 0 1 9 0-26 1 pont
Erwin Koeman-nal 2008-ban
Magyarország - Görögország 3:2
Magyarország - Horvátország 1:1
Magyarország - Montenegró 3:3
Észak-Írország - Magyarország 0:2
VB-selejtezők:
Magyarország - Dánia 0:0
Svédország - Magyarország 2:1
Magyarország - Albánia 2:0
Málta - Magyarország 0:1
Albánia - Magyarország 0:1
Magyarország - Málta 3:0
Magyarország - Svédország 1:2
Magyarország - Portugália 0:1
Egyéb linkek


Elérhetőség:
Telefon: 70/257-5220

PokerBonusOK.com - pókerajándékok, készpénzbónuszok, ingyenes tornák


























































Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése