Légiósaink weboldal célja, hogy tájékoztatassa azokat az olvasókat, akik a külföldön szereplő magyar labdarúgókról szeretnének egy oldalon olvasni.
Cikkek, eredmények, átigazolási hírek, blogbejegyzések, interjúk.

2009. március 19., csütörtök

Gyepes és Priskin párharcát a védő nyerte

Az utolsó percben esett büntető-góllal és 2-1-es hazai győzelemmel ért véget a Cardiff City és a Watford csatája az angol második vonalban. A hazaiaknál Gyepes Gábor, a vendégeknél Priskin Tamás végig a pályán volt, kettejük külön ütközetét a hátvéd nyerte meg, aki többször is jól állította meg a remek formában lévő támadót. A győzelemmel a Cardiff az ötödik, a Darazsak a tizenhatodik helyen állnak.

Gyepes vagy Priskin? Akár így is feltehették volna a kérdést az angol futballszakértők, hiszen mindkét magyar válogatott játékost sokat dícsérték az utóbbi hetekben, előbbit mentalitása és határozottsága, utóbbit gólsorozata miatt. Az Erwin Koeman szövetségi kapitány bő keretében is helyet kapott magyar játékosok egymás életét keserítették ezúttal a pályán, bár eleinte úgy tűnt, hogy az egykor győri támadó örülhet majd.

Priskinék a 10. percben Tommy Smith tizenegyes-góljával megszerezték a vezetést, de a hazaiak Bothroyd szabadrúgásával egyenlíttek, méghozzá igen gyorsan.

A második félidőben felváltva kerültek a kapuk veszélybe és bár a hazaiak valamivel többet hozták a frászt ellenfelükre, végül csak McCormack büntetőjével nyerték meg a csatát 2-1-re.

Gyepes ebben nem kis szerepet vállalt, hiszen a Darazsak egyik legveszélyesebb emberét, azaz Priskint kapcsolta ki a játékból, az esetek többségében sikerrel. A két magyar utolsó találkozása egyébként a 82. percben következett el: Gyepes szabadrúgást érően rúgta fel válogatottbeli kollégáját.

Cardiff City – Watford 2-1 (Bothroyd 14., McCormack 90. – büntetőből, ill. T. Smith 10.-büntetőből)

Forrás: www.pepsifoci.hu

Nincsenek megjegyzések:

FIFA világranglista

Jelenlegi legdrágább labdarúgóink

Hajnal Tamás (Dortmund) - 6.000.000€
Huszti Szabolcs (Zenit) - 5.800.000€
Juhász Roland (Anderlecht) - 5.000.000€
Dzsudzsák Balázs (PSV) - 4.500.000€
Gera Zoltán (Fulham) - 4.000.000€
Fülöp Márton (Sunderland) - 2.600.000€
Gaál Miklós (Amkar Perm) - 2.500.000€
Tóth Balázs (Genk) - 2.500.000€
Dárdai Pál (Hertha BSC) - 2.000.000€
Babos Gábor (NEC Nijmegen) - 2.000.000€
Halmosi Péter (Hull City) - 1.600.000€
Vadócz Krisztián (Osasuna) - 1.400.000€
Priskin Tamás (Ipswich) - 1.250.000€
Torghelle Sándor (Augsburg) - 1.250.000€
Vass Ádám (Brescia) - 1.000.000€
Tímár Krisztián (Plymouth) - 1.000.000€
Vanczák Vilmos (Sion) - 1.000.000€
Tőzsér Dániel (Genk) - 1.000.000€
Király Gábor (1860 München) - 1.000.000€
Bodor Boldizsár (Roda) - 900.000€
Buzsáky Ákos (Queens Park Rangers) - 900.000€
Köteles László (Genk) - 775.000€
Balogh János (Hearts) - 750.000€
Stieber Zoltán (Koblenz) - 700.000€
Fehér Csaba (NAC) - 700.000€
Hercegfalvi Zoltán (Kansas City Wizards) - 650.000€
Posza Zsolt (Ergotelisz) - 600.000€
Németh Krisztián (Liverpool) - 500.000€
Gyepes Gábor (Cardiff) - 500.000€
Lőw Zsolt (Mainz) - 500.000€
Összeállítva a transfermarkt.de adatai alapján

Frissítve: 2009.09.15

Magyarok Angliában

Statisztika

websas.hu



MyStat számláló indult: 2009.02.26

A-Válogatott programja

A 2009-es menetrend:

2009. 02. 11.
felkészülési
Izrael - Magyarország 1:0
2009. 03. 28.
vb-selejtező
Albánia - Magyarország 0:1
2009. 04. 01.
vb-selejtező
Magyarország - Málta 3:0
2009. 08. 12.
Barátságos mérkőzés - Marian Cozma emlékére
Magyarország - Románia 0:1
2009. 09. 05.
vb-selejtező
Magyarország - Svédország 1:2
2009. 09. 09.
vb-selejtező
Magyarország - Portugália 0:1
2009. 10. 10.
vb-selejtező
Portugália - Magyarország 3:0
2009. 10. 14.
vb-selejtező
Dánia - Magyarország 0:1

1. csoport
1. Dánia 10 6 3 1 16-5 21 pont
2. Portugália 10 5 4 1 17-5 19 pont
3. Svédország 10 5 3 2 13-5 18 pont
4. Magyarország 10 5 1 4 10-8 16 pont
5. Albánia 10 1 4 5 6-13 7 pont
6. Málta 10 0 1 9 0-26 1 pont

Erwin Koeman-nal 2008-ban
Magyarország - Görögország 3:2
Magyarország - Horvátország 1:1
Magyarország - Montenegró 3:3
Észak-Írország - Magyarország 0:2

VB-selejtezők:
Magyarország - Dánia 0:0
Svédország - Magyarország 2:1
Magyarország - Albánia 2:0
Málta - Magyarország 0:1
Albánia - Magyarország 0:1
Magyarország - Málta 3:0
Magyarország - Svédország 1:2
Magyarország - Portugália 0:1

Itt is jelen vagyunk


Légiósaink logó



ELÉRHETŐSÉG

Észrevételed, megjegyzésed, információd van? Kérlek írd meg!
E-MAIL:
vagy
SKYPE:
Skype Me™!