Légiósaink weboldal célja, hogy tájékoztatassa azokat az olvasókat, akik a külföldön szereplő magyar labdarúgókról szeretnének egy oldalon olvasni.
Cikkek, eredmények, átigazolási hírek, blogbejegyzések, interjúk.

2009. február 27., péntek

Husztiék kettős győzelemmel jutottak tovább

Kettős győzelemmel jutott az UEFA-kupa legjobb 16 csapata közé a Huszti Szabolccsal felálló Zenit Szentpétervár együttese, miután az első mérkőzéshez hasonlóan a visszavágón is 2-1-re győzte le a Stuttgartot. A magyar középpályás döntő érdemeket szerzett csapata vezető góljában, és végig lendületesen játszott.

Huszti Szabolcs a kezdőcsapatban kapott helyet a Zenitben, a két csapat pedig óvatosan kezdte a találkozót. Mindkét együttes jól megszervezte a védekezését, ennek is volt betudható, hogy szinte alig akadt lehetőség a kapuk előtt. A játékot rengeteg bedobás szakította meg. A 13. percben aztán Zirjanov vállalkozott lövésre, majd Huszti kínálta meg jó 30 méterről Lehmannt, aki biztosan védett. Kisvártatva Hilbert futott le a baloldalon az alapvonalig, majd középre tette a labdát, amit Anyukov az utolsó pillanatban tudott menteni Khedira elől. Többet támadott a Stuttgart, ám a jól védekező zenit kapujára nem tudott igazán komoly veszélyt jelenteni.

Az első félóra végén aztán előbb Gomez hagyott ki egy helyzetet, majd az ő továbbfejelt labdájából Cacau találta el a jobb kapufa tövét 12 méterről. Három perc múlva Danny passzolt Anyukovhoz, aki középre tette a labdát, de a VfB védői az utolsó pillanatban tisztázni tudtak. A Zenit aztán a lélektanilag talán legjobb pillanatban, a szünet előtt pár perccel megszerezte a vezetést. Az egyébként is aktívan és jól játszó Huszti indította a jobbszélen Dannyt, aki az alapvonalról középre adott, az érkező Szemsov pedig kapásból, Lehmann mellett a jobb alsóba helyezett.

A fordulás után rögtön Huszti került helyzetbe, Danny passza után a tizenhatoson belülről, mintegy hét méterről kisodródva lőtt a kapu fölé. Ezután kissé felpörgött a Stuttgart, de helyzetig csak az 57. percben tudott eljutni, ekkor Gomez egy egyéni alakítás után 20 méterről lőtt, Malafejev magabiztosan hárított. A Zenit ezt követően tudatosan elkezdte lassítani a játékot, kevés teret hagyva a sváboknak. Huszti a 66. percben egy rossz ütemű becsúszást követően sárga lapot kapott, majd a 73. percben Dick Advocaat lecserélte.

A magyar középpályás döntő érdemeket szerzett csapata vezető góljában, és azon kívül is lendületesen, hasznosan játszott, lehozatalában vélhetően korábbi sérülése is szerepet játszott. A 80. percben aztán egyenlített a Stuttgart. Danny vesztett labdát, amivel Gebhart indult meg a kapu felé, a tizenhatosnál lerázott három védőt, és hét méterről a kapuba lőtt. A németeknek tíz percük maradt arra, hogy kiharcolják a hosszabbítást, de az orosz védelem stabilan állt a lábán, sőt, Danny a 84. percben egészen az alapvonalig gyalogolt, középre tett labdáját azonban kirúgták a védők.

Két perccel később aztán végleg eldőlt a csata. Deniszov indította a szélen menetrend szerint érkező Dannyt, aki középre passzolt, Lehmann teljesen érthetetlen módon kifutotta senki földjére, a középen érkező Fajzulin pedig az üres kapuba továbbított. A középpályás aztán a 92. percben még a kapufát is eltalálta, de az eredmény már nem változott, Husztiék kettős győzelemmel léptek tovább.

Forrás: www.pepsifoci.hu

Nincsenek megjegyzések:

FIFA világranglista

Jelenlegi legdrágább labdarúgóink

Hajnal Tamás (Dortmund) - 6.000.000€
Huszti Szabolcs (Zenit) - 5.800.000€
Juhász Roland (Anderlecht) - 5.000.000€
Dzsudzsák Balázs (PSV) - 4.500.000€
Gera Zoltán (Fulham) - 4.000.000€
Fülöp Márton (Sunderland) - 2.600.000€
Gaál Miklós (Amkar Perm) - 2.500.000€
Tóth Balázs (Genk) - 2.500.000€
Dárdai Pál (Hertha BSC) - 2.000.000€
Babos Gábor (NEC Nijmegen) - 2.000.000€
Halmosi Péter (Hull City) - 1.600.000€
Vadócz Krisztián (Osasuna) - 1.400.000€
Priskin Tamás (Ipswich) - 1.250.000€
Torghelle Sándor (Augsburg) - 1.250.000€
Vass Ádám (Brescia) - 1.000.000€
Tímár Krisztián (Plymouth) - 1.000.000€
Vanczák Vilmos (Sion) - 1.000.000€
Tőzsér Dániel (Genk) - 1.000.000€
Király Gábor (1860 München) - 1.000.000€
Bodor Boldizsár (Roda) - 900.000€
Buzsáky Ákos (Queens Park Rangers) - 900.000€
Köteles László (Genk) - 775.000€
Balogh János (Hearts) - 750.000€
Stieber Zoltán (Koblenz) - 700.000€
Fehér Csaba (NAC) - 700.000€
Hercegfalvi Zoltán (Kansas City Wizards) - 650.000€
Posza Zsolt (Ergotelisz) - 600.000€
Németh Krisztián (Liverpool) - 500.000€
Gyepes Gábor (Cardiff) - 500.000€
Lőw Zsolt (Mainz) - 500.000€
Összeállítva a transfermarkt.de adatai alapján

Frissítve: 2009.09.15

Magyarok Angliában

Statisztika

websas.hu



MyStat számláló indult: 2009.02.26

A-Válogatott programja

A 2009-es menetrend:

2009. 02. 11.
felkészülési
Izrael - Magyarország 1:0
2009. 03. 28.
vb-selejtező
Albánia - Magyarország 0:1
2009. 04. 01.
vb-selejtező
Magyarország - Málta 3:0
2009. 08. 12.
Barátságos mérkőzés - Marian Cozma emlékére
Magyarország - Románia 0:1
2009. 09. 05.
vb-selejtező
Magyarország - Svédország 1:2
2009. 09. 09.
vb-selejtező
Magyarország - Portugália 0:1
2009. 10. 10.
vb-selejtező
Portugália - Magyarország 3:0
2009. 10. 14.
vb-selejtező
Dánia - Magyarország 0:1

1. csoport
1. Dánia 10 6 3 1 16-5 21 pont
2. Portugália 10 5 4 1 17-5 19 pont
3. Svédország 10 5 3 2 13-5 18 pont
4. Magyarország 10 5 1 4 10-8 16 pont
5. Albánia 10 1 4 5 6-13 7 pont
6. Málta 10 0 1 9 0-26 1 pont

Erwin Koeman-nal 2008-ban
Magyarország - Görögország 3:2
Magyarország - Horvátország 1:1
Magyarország - Montenegró 3:3
Észak-Írország - Magyarország 0:2

VB-selejtezők:
Magyarország - Dánia 0:0
Svédország - Magyarország 2:1
Magyarország - Albánia 2:0
Málta - Magyarország 0:1
Albánia - Magyarország 0:1
Magyarország - Málta 3:0
Magyarország - Svédország 1:2
Magyarország - Portugália 0:1

Itt is jelen vagyunk


Légiósaink logó



ELÉRHETŐSÉG

Észrevételed, megjegyzésed, információd van? Kérlek írd meg!
E-MAIL:
vagy
SKYPE:
Skype Me™!