Dzsudzsák Balázs találata ellenére 3-2-es vereséget szenvedett a PSV Eindhoven hazai pályán a Heerenveen ellen a holland bajnokságban. A magyar középpályás egy remek kapáslövéssel kiegyenlített az első félidőben, a szünet után viszont egy kisebb sérülés miatt le kellett cserélni.
A meccset a hazai pályán játszó PSV kezdte aktívabban, Dzsudzsák többször is megverte emberét a szélen, beadásai azonban kezdetben pontatlannak bizonyultak. A meccs első igazi ziccere aztán a Heerenveen előtt adódott, a szokásos szívecskés mezükben pályára lépő látogatók csatára, Paulo Henrique egy szép lövőcsel után helyezett Isaksson kapujába.
A bekapott gól után hamar egyenlíthettek volna az eindhoveniek, Afellay azonban egy az egyben nem tudott túljárni Vandenbussche eszén. A 26. percben már ő sem tudott hárítani, Amrabat jobb oldali beadását a hosszún érkező Dzsudzsák belsőzte kapásból, okosan a bal alsó sarokba. Öt perc múlva már a bajnoki címvédőnél volt az előny, Simons kotort be egy kapusról elé csorgó labdát.
Az öltözőben mintha lassítót vettek volna be a hazai játékosok, olyan bizonytalanul kóvályogtak a pályán az első percekben. Ennek eredményeként azonnal egyenlített a Heerenveen, a kapitány, Simons hibáját kihasználva újra Paulo Henrique volt eredményes.
A bekapott találat nem ébresztette fel a PSV-t, a Heerenveen kis híján megfordította a meccset Kalou zseniális egyéni alakítása után. Egészen a lefújás előtti pillanatokig úgy tűnt, iksz lesz az ütközet vége, a 91. percben azonban Culina egy lerántásért piros lapot, a vendégek pedig büntetőt kaptak, amit Danijel Pranjic gólra is váltott, így a kék-fehérek 3-2-es győzelemmel távoztak a Philips-stadionban.
Dzsudzsák Balázs az utóbbi időben megszokottaknak megfelelően csapata egyik legjobbjának bizonyult. Gólja mellett az egész ütközet során érvényesítette gyorsasági és technikai fölényét a vendégek jobbhátvédjével szemben, több veszélyes beadásra is futotta erejéből. A találkozó elején rögtön összeszedett egy kisebb sérülést, hatvan percig bírta ezzel együtt is, egy óra elteltével le kellett cserélni, azonnal ápolták a kispad mellett.
PSV Eindhoven – Heerenveen 2-3 (Dzsudzsák 26., Simons 31. ill. Paulo Henrique 15., 51., Pranjic 91. – 11-esből)
Forrás: www.pepsifoci.hu
2009. február 28., szombat
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
FIFA világranglista
Kedvenc linkjeim
- PokerStation
- Futballátigazolások - Minden ami átigazolsá!
- Tippek
- Magyar Légiós Focisták
- Tippek focira, tippek kosárlabdára, tippek teniszre
- TopFoci - Ahol a foci kezdődik!
- Élő Foci TV
- FociJegyek.com - Szurkolj élőben!
- Bundesliga
- KESport
- Sportfogadás
- Fogadóportál
- FOCITIPP - HARDCORE FUTBALL
- Friss átigazolások
- Football, foci története
- Tímár Krisztián honlapja
- Kádár Tamás honlapja
- Németh Krisztián honlapja
- Dzsudzsák Balázs honlapja
- GeraZone Unofficial
- Buzsáky Ákos honlapja
- Egyedi pókerkellékek
- magyarfoci.lap.hu
- foci.lap.hu
- Focimagazin
- Eredmények.net - Fogadok rá!
- Eredmények.com
- NSO
- Stopli - A futballrajongók oldala
- PEPSIFOCI - 100%
- Magyar Labdarúgó Szövetség
Jelenlegi legdrágább labdarúgóink
Hajnal Tamás (Dortmund) - 6.000.000€
Huszti Szabolcs (Zenit) - 5.800.000€
Juhász Roland (Anderlecht) - 5.000.000€
Dzsudzsák Balázs (PSV) - 4.500.000€
Gera Zoltán (Fulham) - 4.000.000€
Fülöp Márton (Sunderland) - 2.600.000€
Gaál Miklós (Amkar Perm) - 2.500.000€
Tóth Balázs (Genk) - 2.500.000€
Dárdai Pál (Hertha BSC) - 2.000.000€
Babos Gábor (NEC Nijmegen) - 2.000.000€
Halmosi Péter (Hull City) - 1.600.000€
Vadócz Krisztián (Osasuna) - 1.400.000€
Priskin Tamás (Ipswich) - 1.250.000€
Torghelle Sándor (Augsburg) - 1.250.000€
Vass Ádám (Brescia) - 1.000.000€
Tímár Krisztián (Plymouth) - 1.000.000€
Vanczák Vilmos (Sion) - 1.000.000€
Tőzsér Dániel (Genk) - 1.000.000€
Király Gábor (1860 München) - 1.000.000€
Bodor Boldizsár (Roda) - 900.000€
Buzsáky Ákos (Queens Park Rangers) - 900.000€
Köteles László (Genk) - 775.000€
Balogh János (Hearts) - 750.000€
Stieber Zoltán (Koblenz) - 700.000€
Fehér Csaba (NAC) - 700.000€
Hercegfalvi Zoltán (Kansas City Wizards) - 650.000€
Posza Zsolt (Ergotelisz) - 600.000€
Németh Krisztián (Liverpool) - 500.000€
Gyepes Gábor (Cardiff) - 500.000€
Lőw Zsolt (Mainz) - 500.000€
Összeállítva a transfermarkt.de adatai alapján
Frissítve: 2009.09.15
Huszti Szabolcs (Zenit) - 5.800.000€
Juhász Roland (Anderlecht) - 5.000.000€
Dzsudzsák Balázs (PSV) - 4.500.000€
Gera Zoltán (Fulham) - 4.000.000€
Fülöp Márton (Sunderland) - 2.600.000€
Gaál Miklós (Amkar Perm) - 2.500.000€
Tóth Balázs (Genk) - 2.500.000€
Dárdai Pál (Hertha BSC) - 2.000.000€
Babos Gábor (NEC Nijmegen) - 2.000.000€
Halmosi Péter (Hull City) - 1.600.000€
Vadócz Krisztián (Osasuna) - 1.400.000€
Priskin Tamás (Ipswich) - 1.250.000€
Torghelle Sándor (Augsburg) - 1.250.000€
Vass Ádám (Brescia) - 1.000.000€
Tímár Krisztián (Plymouth) - 1.000.000€
Vanczák Vilmos (Sion) - 1.000.000€
Tőzsér Dániel (Genk) - 1.000.000€
Király Gábor (1860 München) - 1.000.000€
Bodor Boldizsár (Roda) - 900.000€
Buzsáky Ákos (Queens Park Rangers) - 900.000€
Köteles László (Genk) - 775.000€
Balogh János (Hearts) - 750.000€
Stieber Zoltán (Koblenz) - 700.000€
Fehér Csaba (NAC) - 700.000€
Hercegfalvi Zoltán (Kansas City Wizards) - 650.000€
Posza Zsolt (Ergotelisz) - 600.000€
Németh Krisztián (Liverpool) - 500.000€
Gyepes Gábor (Cardiff) - 500.000€
Lőw Zsolt (Mainz) - 500.000€
Összeállítva a transfermarkt.de adatai alapján
Frissítve: 2009.09.15
Magyarok Angliában
A-Válogatott programja
A 2009-es menetrend:
2009. 02. 11.
felkészülési
Izrael - Magyarország 1:0
2009. 03. 28.
vb-selejtező
Albánia - Magyarország 0:1
2009. 04. 01.
vb-selejtező
Magyarország - Málta 3:0
2009. 08. 12.
Barátságos mérkőzés - Marian Cozma emlékére
Magyarország - Románia 0:1
2009. 09. 05.
vb-selejtező
Magyarország - Svédország 1:2
2009. 09. 09.
vb-selejtező
Magyarország - Portugália 0:1
2009. 10. 10.
vb-selejtező
Portugália - Magyarország 3:0
2009. 10. 14.
vb-selejtező
Dánia - Magyarország 0:1
1. csoport
1. Dánia 10 6 3 1 16-5 21 pont
2. Portugália 10 5 4 1 17-5 19 pont
3. Svédország 10 5 3 2 13-5 18 pont
4. Magyarország 10 5 1 4 10-8 16 pont
5. Albánia 10 1 4 5 6-13 7 pont
6. Málta 10 0 1 9 0-26 1 pont
Erwin Koeman-nal 2008-ban
Magyarország - Görögország 3:2
Magyarország - Horvátország 1:1
Magyarország - Montenegró 3:3
Észak-Írország - Magyarország 0:2
VB-selejtezők:
Magyarország - Dánia 0:0
Svédország - Magyarország 2:1
Magyarország - Albánia 2:0
Málta - Magyarország 0:1
Albánia - Magyarország 0:1
Magyarország - Málta 3:0
Magyarország - Svédország 1:2
Magyarország - Portugália 0:1
2009. 02. 11.
felkészülési
Izrael - Magyarország 1:0
2009. 03. 28.
vb-selejtező
Albánia - Magyarország 0:1
2009. 04. 01.
vb-selejtező
Magyarország - Málta 3:0
2009. 08. 12.
Barátságos mérkőzés - Marian Cozma emlékére
Magyarország - Románia 0:1
2009. 09. 05.
vb-selejtező
Magyarország - Svédország 1:2
2009. 09. 09.
vb-selejtező
Magyarország - Portugália 0:1
2009. 10. 10.
vb-selejtező
Portugália - Magyarország 3:0
2009. 10. 14.
vb-selejtező
Dánia - Magyarország 0:1
1. csoport
1. Dánia 10 6 3 1 16-5 21 pont
2. Portugália 10 5 4 1 17-5 19 pont
3. Svédország 10 5 3 2 13-5 18 pont
4. Magyarország 10 5 1 4 10-8 16 pont
5. Albánia 10 1 4 5 6-13 7 pont
6. Málta 10 0 1 9 0-26 1 pont
Erwin Koeman-nal 2008-ban
Magyarország - Görögország 3:2
Magyarország - Horvátország 1:1
Magyarország - Montenegró 3:3
Észak-Írország - Magyarország 0:2
VB-selejtezők:
Magyarország - Dánia 0:0
Svédország - Magyarország 2:1
Magyarország - Albánia 2:0
Málta - Magyarország 0:1
Albánia - Magyarország 0:1
Magyarország - Málta 3:0
Magyarország - Svédország 1:2
Magyarország - Portugália 0:1
Egyéb linkek


Elérhetőség:
Telefon: 70/257-5220

PokerBonusOK.com - pókerajándékok, készpénzbónuszok, ingyenes tornák


























































Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése