
Arséne Wenger, az Arsnenal menedzsere Gyepes Gábor védőjátékát dicséri a Cardiff City ellen 0-0-ra végződött FA Kupa-találkozót követően. Az Ágyúsok francia szakvezetője szerint a walesiek remekül játszottak, és óriási erőfeszítésekre késztették csapatát. A sztárcsapat edzőjének elmondása szerint főleg a Gyepes-Johnson belső védőkettős okozott nekik megoldhatatlan feladatokat.
Wenger a Cardiff elleni találkozót követően dicsérte a walesiek játékát, kiemelve, hogy az első félidőben szinte semmit nem tudtak kezdeni ellenük. A francia szakember egyebek mellett elmondta még, a legtöbb gondot a Gyepes-Johnson védőkettős okozta számukra.
- Az első félidőben nagyon jól játszott a Cardiff. Két-három komoly gólszerzési lehetőségük is volt és nem igazán tudtunk mit kezdeni velük. A második félidőben már jobban játszottunk, de a védekezésük kiválóan működött, így nem tudtunk betalálni. A gyengébb játékunknak köszönhetjük, hogy újrajátszásra kényszerülünk, ettől függetlenül bízom a továbbjutásunkban – fogalmazott Wenger az egyik walesi lapnak, majd kijelentette, hogy főleg a Gyepes-Johnson belső védőkettősben látta a Cardiff remek védekezésének kulcsát.
Tény, a magyar védő és társa az egész meccsen rendkívül agresszíven, ám emellett sportszerűen tette a dolgát, gyakorlatilag hiba nélkül. Gyepes egyértelmű úr volt a levegőben, és szinte mindenhova odaért. Ha kellett, remekül játszotta meg a labdákat, ám nem riadt vissza az egyszerű megoldásoktól sem.
Forrás és fotó: www.pepsifoci.hu






























































Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése