Magyar mezőnyjátékosai nélkül szenved a Liverpool reserve csapata, mely kedden este újabb 1-0-ás vereséget szenvedett, ezúttal a Manchester City otthonában. A találkozón sérülés miatt nem lehetett ott a pályán a Németh-Simon-Pölöskei trió egyik tagja sem. A liverpooliak különösen Németh hiányát érezték meg, hiszen a magyar csatár tavaly pont a City ellen lépett először pályára, és azonnal duplázott is. Most rendkívül gyenge teljesítmény nyújtott a Liverpool, amelynek kapuját Gulácsi Péter őrizte. Gulácsi több nagy bravúrt is bemutatott, és kulcsszerepe volt abban, hogy nem szenvedett kínosan nagyarányú vereséget Gary Ablett csapata.A meccs egyetlen gólja az első félidő közepén esett, amikor egy szabadrúgás után lecsorgó labdát Daniel Sturridge szinte a gólvonalról perdített a hálóba, Gulácsinak esélye sem volt a hárításra. A magyar kapus nem panaszkodhatott dologtalanságra, hiszen mindkét játékrészben többször hozták nehéz helyzetbe a meglehetősen szellősen védekező társai.
A második félidőben San Jose például úgy fejelt haza egy labdát, hogy azzal szinte kihagyhatatlan ziccerbe hozta a City csatárát, Sturridget, aki azonban nem tudott túljárni a magyar kapus eszén, és Gulácsi végül lábbal hárítani tudott. Nem sokkal később ismét Sturridge-Gulácsi párbaj következett, és egy 12 méteres bombát fogott vetődve az U19-es válogatott kapuvédője.
A mérkőzést és Gulácsi remeklését egyébként a helyszínen tekintette meg Rafa Benitez és segítője Sammy Lee, de a Manchester City menedzsere, Mark Hughes is ott ült a lelátón. Összességében A Liverpoolnak alig voltak próbálkozásai, helyzetig se nagyon jutottak a vörösök, akiknél sem az első félidőben játszó Ngog, sem a két spanyol, Pacheco illetve Bruna, nem volt képes átvenni Németh szerepét.
Forrás: www.pepsifoci.hu






























































Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése