Légiósaink weboldal célja, hogy tájékoztatassa azokat az olvasókat, akik a külföldön szereplő magyar labdarúgókról szeretnének egy oldalon olvasni.
Cikkek, eredmények, átigazolási hírek, blogbejegyzések, interjúk.

2008. szeptember 1., hétfő

Gulácsi végleg a Liverpool játékosa

Gulácsi Péter a Liverpoolhoz szerződött! Az U-19-es válogatott kiváló kapusa a tavalyi szezonban kölcsönjátékosként szerepelt a világ egyik legnépszerűbb klubjánál, amely most jelezte, hogy megvásárolja az MTK, illetve a Sándor Károly Akadémia egykori játékosát.

Gulácsi Péter a tavaly kölcsönben eltöltött év után most 2010-ig szóló szerződést kötött a Liverpoollal, ahol időközben már a felnőtt keretbe is beverekedte magát.
Bár a Liverpool még nem jelentette be az átigazolást, a játékost képviselő Careers Management Group megerősítette, hogy az üzlet már hivatalosan is megköttetett:
Az iroda egyik tulajdonosa, Kövesdi Viktor szerint talán még az álomszerződés tényénél is nagyobb siker, amit Gulácsi elért a klubnál:

- Mindannyian tudtuk, hogy Péter hatalmas tehetség de arra, hogy ilyen gyorsan fejlődik, csak kevesen számítottak. Egy év leforgása alatt gyakorlatilag harmadik számú kapusnak küzdötte fel magát Péter, amit nem csak a tehetségének és az adottságainak, hanem nagy mértékben a szorgalmának és céltudatosságának is köszönhet. Nagyon büszkék vagyunk rá mindannyian - mondta el Kövesdi.

A CMG másik tulajdonosa, Pataky Tibor konkrétumokat is elárult a szerződéssel kapcsolatban:

- Az MTK és a Liverpool már megegyezett egymással és a játékos is aláírta a szerződését. A vételárról a felek megállapodása alapján csak a két klub nyilatkozhat, így erről mi nem árulhatunk el részleteket. Péter fantasztikus lehetőséghez jutott és olyan szerződést kötöttünk, ami lehetővé teszi számára, hogy csak a focira összpontosíthasson - foglalta össze a tényeket Pataky.

Gulácsi Pétert Liverpoolban értük utol, bár mint kiderült hamarosan újra visszatér Budapestre:

- Valóban jövök, de most csak rövid időre hiszen meghívót kaptam az U21-es válogatottba - kezdte Gulácsi, majd így folytatta: Nagyon büszke vagyok, hogy ott lehetek a keretben de tudom, hogy ez is, és a tavalyi nagyválogatottbeli meghívó is még csak egy megelőlegezett bizalom az irányomba. Igyekszem majd megszolgálni. Ami az átigazolásomat illeti, mindig is erről álmodtam. Egy nagy klub játékosa szerettem volna lenni és olyan emberektől tanulni, mint akik ennél a klubnál dolgoznak. Arról nem is beszélve, hogy olyanokkal gyakorolhatok nap mint nap mint Pepe Reina például. Bíztam abban, hogy a kölcsönszerződés után végleg megvásárol a klub, de átélni azt amit átélek mégis különleges érzés. Köszönöm mindenkinek, aki segített abban, hogy idáig juthassak.

Forrás: pepsifoci.hu

Nincsenek megjegyzések:

FIFA világranglista

Jelenlegi legdrágább labdarúgóink

Hajnal Tamás (Dortmund) - 6.000.000€
Huszti Szabolcs (Zenit) - 5.800.000€
Juhász Roland (Anderlecht) - 5.000.000€
Dzsudzsák Balázs (PSV) - 4.500.000€
Gera Zoltán (Fulham) - 4.000.000€
Fülöp Márton (Sunderland) - 2.600.000€
Gaál Miklós (Amkar Perm) - 2.500.000€
Tóth Balázs (Genk) - 2.500.000€
Dárdai Pál (Hertha BSC) - 2.000.000€
Babos Gábor (NEC Nijmegen) - 2.000.000€
Halmosi Péter (Hull City) - 1.600.000€
Vadócz Krisztián (Osasuna) - 1.400.000€
Priskin Tamás (Ipswich) - 1.250.000€
Torghelle Sándor (Augsburg) - 1.250.000€
Vass Ádám (Brescia) - 1.000.000€
Tímár Krisztián (Plymouth) - 1.000.000€
Vanczák Vilmos (Sion) - 1.000.000€
Tőzsér Dániel (Genk) - 1.000.000€
Király Gábor (1860 München) - 1.000.000€
Bodor Boldizsár (Roda) - 900.000€
Buzsáky Ákos (Queens Park Rangers) - 900.000€
Köteles László (Genk) - 775.000€
Balogh János (Hearts) - 750.000€
Stieber Zoltán (Koblenz) - 700.000€
Fehér Csaba (NAC) - 700.000€
Hercegfalvi Zoltán (Kansas City Wizards) - 650.000€
Posza Zsolt (Ergotelisz) - 600.000€
Németh Krisztián (Liverpool) - 500.000€
Gyepes Gábor (Cardiff) - 500.000€
Lőw Zsolt (Mainz) - 500.000€
Összeállítva a transfermarkt.de adatai alapján

Frissítve: 2009.09.15

Magyarok Angliában

Statisztika

websas.hu



MyStat számláló indult: 2009.02.26

A-Válogatott programja

A 2009-es menetrend:

2009. 02. 11.
felkészülési
Izrael - Magyarország 1:0
2009. 03. 28.
vb-selejtező
Albánia - Magyarország 0:1
2009. 04. 01.
vb-selejtező
Magyarország - Málta 3:0
2009. 08. 12.
Barátságos mérkőzés - Marian Cozma emlékére
Magyarország - Románia 0:1
2009. 09. 05.
vb-selejtező
Magyarország - Svédország 1:2
2009. 09. 09.
vb-selejtező
Magyarország - Portugália 0:1
2009. 10. 10.
vb-selejtező
Portugália - Magyarország 3:0
2009. 10. 14.
vb-selejtező
Dánia - Magyarország 0:1

1. csoport
1. Dánia 10 6 3 1 16-5 21 pont
2. Portugália 10 5 4 1 17-5 19 pont
3. Svédország 10 5 3 2 13-5 18 pont
4. Magyarország 10 5 1 4 10-8 16 pont
5. Albánia 10 1 4 5 6-13 7 pont
6. Málta 10 0 1 9 0-26 1 pont

Erwin Koeman-nal 2008-ban
Magyarország - Görögország 3:2
Magyarország - Horvátország 1:1
Magyarország - Montenegró 3:3
Észak-Írország - Magyarország 0:2

VB-selejtezők:
Magyarország - Dánia 0:0
Svédország - Magyarország 2:1
Magyarország - Albánia 2:0
Málta - Magyarország 0:1
Albánia - Magyarország 0:1
Magyarország - Málta 3:0
Magyarország - Svédország 1:2
Magyarország - Portugália 0:1

Itt is jelen vagyunk


Légiósaink logó



ELÉRHETŐSÉG

Észrevételed, megjegyzésed, információd van? Kérlek írd meg!
E-MAIL:
vagy
SKYPE:
Skype Me™!