Légiósaink weboldal célja, hogy tájékoztatassa azokat az olvasókat, akik a külföldön szereplő magyar labdarúgókról szeretnének egy oldalon olvasni.
Cikkek, eredmények, átigazolási hírek, blogbejegyzések, interjúk.

2008. június 17., kedd

Hárommilliós heti fizetéssel csábítják Halmosit

Mint arról már korábban szó esett, Halmosi Péternek komoly kérője akadt a Premier League-be feljutott Hull City személyében. Angol lapértesülések szerint a magyar szélsőnek heti 10 ezer fontos fizetést kínál kérője, a gond viszont továbbra is az, hogy messze vannak az álláspontok a légiós lelépési díját illetően.
A Hull City két millió fontot sem sajnálna a középpályásért, a Plymouth viszont még ennél is többet szeretne kapni. A pontos összeget nem lehet tudni, mindössze ennyit, hogy az Argyle által meghatározott lelépési díj több mint 2,5 millió font, amit a „Tigrisek” nem akarnak kifizetni.
A Tímár Krisztiánt is foglalkoztató klub vezetésének tehát csak egy kisebb lottóötössel felérő összeg fejében akaródzik elengedni Halmosit, sőt, tájékoztatásuk szerint a két légiós szerződéshosszabbítási tárgyalásai is remekül haladnak. Paul Sturrock menedzser éppen ezért nem is kíván foglalkozni a Halmosit érintő híresztelésekkel. – Pétert két éves szerződés köti hozzánk, ez az, ami egyedül érdekel, nincs miről beszélni – nyilazkozta a mester az egyik helyi lapnak.
A Plymouthban zajló egyeztetésekről már korábban kiderült, hogy jelentős fizetésemeléssel járnának mindkét magyar számára, a hírek szerint azonban a korábban Szombathelyen és Debrecenben megforduló szélső még ennél is sokkal nagyobbat kaszálhat, ha végül létre jön az átigazolás, a Hull ugyanis heti 10 ezer font (átszámítva több mint 3 millió forint) körüli fizetést ajánlana neki.
Ha Halmosit végül mégiscsak eladják, a középpályás a klub történetének legdrágább játékosa lehet, hiszen az eddigi csúcsot a nemrég az Ipswichnek elpasszolt David Norris tartja 2 millió fontnál valamivel magasabb összeggel.
Forrás: pepsifoci.hu

Nincsenek megjegyzések:

FIFA világranglista

Jelenlegi legdrágább labdarúgóink

Hajnal Tamás (Dortmund) - 6.000.000€
Huszti Szabolcs (Zenit) - 5.800.000€
Juhász Roland (Anderlecht) - 5.000.000€
Dzsudzsák Balázs (PSV) - 4.500.000€
Gera Zoltán (Fulham) - 4.000.000€
Fülöp Márton (Sunderland) - 2.600.000€
Gaál Miklós (Amkar Perm) - 2.500.000€
Tóth Balázs (Genk) - 2.500.000€
Dárdai Pál (Hertha BSC) - 2.000.000€
Babos Gábor (NEC Nijmegen) - 2.000.000€
Halmosi Péter (Hull City) - 1.600.000€
Vadócz Krisztián (Osasuna) - 1.400.000€
Priskin Tamás (Ipswich) - 1.250.000€
Torghelle Sándor (Augsburg) - 1.250.000€
Vass Ádám (Brescia) - 1.000.000€
Tímár Krisztián (Plymouth) - 1.000.000€
Vanczák Vilmos (Sion) - 1.000.000€
Tőzsér Dániel (Genk) - 1.000.000€
Király Gábor (1860 München) - 1.000.000€
Bodor Boldizsár (Roda) - 900.000€
Buzsáky Ákos (Queens Park Rangers) - 900.000€
Köteles László (Genk) - 775.000€
Balogh János (Hearts) - 750.000€
Stieber Zoltán (Koblenz) - 700.000€
Fehér Csaba (NAC) - 700.000€
Hercegfalvi Zoltán (Kansas City Wizards) - 650.000€
Posza Zsolt (Ergotelisz) - 600.000€
Németh Krisztián (Liverpool) - 500.000€
Gyepes Gábor (Cardiff) - 500.000€
Lőw Zsolt (Mainz) - 500.000€
Összeállítva a transfermarkt.de adatai alapján

Frissítve: 2009.09.15

Magyarok Angliában

Statisztika

websas.hu



MyStat számláló indult: 2009.02.26

A-Válogatott programja

A 2009-es menetrend:

2009. 02. 11.
felkészülési
Izrael - Magyarország 1:0
2009. 03. 28.
vb-selejtező
Albánia - Magyarország 0:1
2009. 04. 01.
vb-selejtező
Magyarország - Málta 3:0
2009. 08. 12.
Barátságos mérkőzés - Marian Cozma emlékére
Magyarország - Románia 0:1
2009. 09. 05.
vb-selejtező
Magyarország - Svédország 1:2
2009. 09. 09.
vb-selejtező
Magyarország - Portugália 0:1
2009. 10. 10.
vb-selejtező
Portugália - Magyarország 3:0
2009. 10. 14.
vb-selejtező
Dánia - Magyarország 0:1

1. csoport
1. Dánia 10 6 3 1 16-5 21 pont
2. Portugália 10 5 4 1 17-5 19 pont
3. Svédország 10 5 3 2 13-5 18 pont
4. Magyarország 10 5 1 4 10-8 16 pont
5. Albánia 10 1 4 5 6-13 7 pont
6. Málta 10 0 1 9 0-26 1 pont

Erwin Koeman-nal 2008-ban
Magyarország - Görögország 3:2
Magyarország - Horvátország 1:1
Magyarország - Montenegró 3:3
Észak-Írország - Magyarország 0:2

VB-selejtezők:
Magyarország - Dánia 0:0
Svédország - Magyarország 2:1
Magyarország - Albánia 2:0
Málta - Magyarország 0:1
Albánia - Magyarország 0:1
Magyarország - Málta 3:0
Magyarország - Svédország 1:2
Magyarország - Portugália 0:1

Itt is jelen vagyunk


Légiósaink logó



ELÉRHETŐSÉG

Észrevételed, megjegyzésed, információd van? Kérlek írd meg!
E-MAIL:
vagy
SKYPE:
Skype Me™!