Légiósaink weboldal célja, hogy tájékoztatassa azokat az olvasókat, akik a külföldön szereplő magyar labdarúgókról szeretnének egy oldalon olvasni.
Cikkek, eredmények, átigazolási hírek, blogbejegyzések, interjúk.

2008. június 10., kedd

Gera Zoltán meghozta a nagy döntést: a Fulhamban folytatja pályafutását


Gera Zoltán jövője nem kétséges többé, a magyar válogatott futballista a Fulhamben folytatja pályafutását – legalábbis ezt adta hírül a West Bromwich Albion hivatalos honlapja. A birminghami csapat menedzsere, Tony Mowbray elmondta, nagyon sajnálja, hogy Gera távozik, de nem tudtak olyan ajánlatot tenni, ami megfelelő lett volna. A mester hozzátette, az egész klub nevében sok szerencsét kíván a magyar válogatott középpályásnak.
Gera Zoltán a West Bromwich Albion hivatalos honlapja szerint döntött a jövőjéről, elhagyja jelenlegi csapatát, és a Fulhamban folytatja pályafutását.
Tony Mowbray, a csapat menedzsere elmondta, megpróbálták megtartani a kiváló játékost, de a magyar válogatott középpályás a távozást választotta.
„Megtettük, amit csak lehetett, hogy megtartsuk Gerát, de nem tudtunk jobb ajánlatot kínálni neki” – mondta Mowbray.
„Sok szerencsét kívánunk Zoltánnak pályafutása folytatásához. A klub összes alkalmazottja nagyra értékelte a pályán belül és kívül mutatott profi hozzáállását” – tette hozzá a mester.
„De az élet megy tovább, ahogy tavaly nyáron is tettük, idén is előre tekintünk, és új játékosokat keresünk a csapat erősítéséhez” – jelentette ki a menedzser.
Gera 2004 nyarán igazolt a West Bromhoz a Ferencvárostól, az angol csapatban 155 alkalommal lépett pályára, és ezalatt 25 találatig jutott.
Gera Zoltán neve több csapatnál is felmerült az utóbbi hetekben. A legtöbb figyelem a Premier League-es csapatok irányából érkezett, de a portugál Benfica, és a skót Celtic is élénken érdeklődött a magyar futballista iránt.
Az angol élvonalbeli klubok közül az ötödik helyen végző Everton, valamint a Middlesbrough, a Bolton és a Wigan is szerette volna leigazolni Gerát, de a Portsmouth és az Aston Villa érdeklődéséről is lehetett hallani.
A Fulham a 17. helyen zárta a 2007–08-as idényt a Premier League-ben. A magyar középpályás új edzője Roy Hodgson lesz, akivel az angol csapatnak sikerült elkerülnie a kiesést az első osztályból.
Gera új klubja azonos számú pontot gyűjtött, mint a kieső Reading, de jobb gólkülönbségének köszönhetően bennmaradt a Premier League-ben.
Forrás: Nemzeti Sport

Nincsenek megjegyzések:

FIFA világranglista

Jelenlegi legdrágább labdarúgóink

Hajnal Tamás (Dortmund) - 6.000.000€
Huszti Szabolcs (Zenit) - 5.800.000€
Juhász Roland (Anderlecht) - 5.000.000€
Dzsudzsák Balázs (PSV) - 4.500.000€
Gera Zoltán (Fulham) - 4.000.000€
Fülöp Márton (Sunderland) - 2.600.000€
Gaál Miklós (Amkar Perm) - 2.500.000€
Tóth Balázs (Genk) - 2.500.000€
Dárdai Pál (Hertha BSC) - 2.000.000€
Babos Gábor (NEC Nijmegen) - 2.000.000€
Halmosi Péter (Hull City) - 1.600.000€
Vadócz Krisztián (Osasuna) - 1.400.000€
Priskin Tamás (Ipswich) - 1.250.000€
Torghelle Sándor (Augsburg) - 1.250.000€
Vass Ádám (Brescia) - 1.000.000€
Tímár Krisztián (Plymouth) - 1.000.000€
Vanczák Vilmos (Sion) - 1.000.000€
Tőzsér Dániel (Genk) - 1.000.000€
Király Gábor (1860 München) - 1.000.000€
Bodor Boldizsár (Roda) - 900.000€
Buzsáky Ákos (Queens Park Rangers) - 900.000€
Köteles László (Genk) - 775.000€
Balogh János (Hearts) - 750.000€
Stieber Zoltán (Koblenz) - 700.000€
Fehér Csaba (NAC) - 700.000€
Hercegfalvi Zoltán (Kansas City Wizards) - 650.000€
Posza Zsolt (Ergotelisz) - 600.000€
Németh Krisztián (Liverpool) - 500.000€
Gyepes Gábor (Cardiff) - 500.000€
Lőw Zsolt (Mainz) - 500.000€
Összeállítva a transfermarkt.de adatai alapján

Frissítve: 2009.09.15

Magyarok Angliában

Statisztika

websas.hu



MyStat számláló indult: 2009.02.26

A-Válogatott programja

A 2009-es menetrend:

2009. 02. 11.
felkészülési
Izrael - Magyarország 1:0
2009. 03. 28.
vb-selejtező
Albánia - Magyarország 0:1
2009. 04. 01.
vb-selejtező
Magyarország - Málta 3:0
2009. 08. 12.
Barátságos mérkőzés - Marian Cozma emlékére
Magyarország - Románia 0:1
2009. 09. 05.
vb-selejtező
Magyarország - Svédország 1:2
2009. 09. 09.
vb-selejtező
Magyarország - Portugália 0:1
2009. 10. 10.
vb-selejtező
Portugália - Magyarország 3:0
2009. 10. 14.
vb-selejtező
Dánia - Magyarország 0:1

1. csoport
1. Dánia 10 6 3 1 16-5 21 pont
2. Portugália 10 5 4 1 17-5 19 pont
3. Svédország 10 5 3 2 13-5 18 pont
4. Magyarország 10 5 1 4 10-8 16 pont
5. Albánia 10 1 4 5 6-13 7 pont
6. Málta 10 0 1 9 0-26 1 pont

Erwin Koeman-nal 2008-ban
Magyarország - Görögország 3:2
Magyarország - Horvátország 1:1
Magyarország - Montenegró 3:3
Észak-Írország - Magyarország 0:2

VB-selejtezők:
Magyarország - Dánia 0:0
Svédország - Magyarország 2:1
Magyarország - Albánia 2:0
Málta - Magyarország 0:1
Albánia - Magyarország 0:1
Magyarország - Málta 3:0
Magyarország - Svédország 1:2
Magyarország - Portugália 0:1

Itt is jelen vagyunk


Légiósaink logó



ELÉRHETŐSÉG

Észrevételed, megjegyzésed, információd van? Kérlek írd meg!
E-MAIL:
vagy
SKYPE:
Skype Me™!