
Az fmh.hu munkatársának kérdésére a fehérvári klub sportigazgatója, a labdarúgó Eb-n tartózkodó Mezey György elmondta, hogy ifj. Horváthnak - a meghívólevél megérkezése után - július elsején kell kiutaznia Londonba, ahol öt napot tölt el, s az orvosi vizsgálatokon túl, Roy Hodgson, a Fulham főnöke a pályán mutatott teljesítményére is kíváncsi lesz.
Mezey György arról is tájékoztatta az fmh.hu munkatársát, hogy tegnap a felcsúti Puskás Akadémián négy - két védő és két középpályás- , az FC Fehérvárhoz korábban kiszemelt játékos vett részt orvosi és technikai felmérésen. Kedvező eredmények esetén tárgyalnak velük és a klubjukkal. Az FCF vezetői folyamatosan tárgyalnak nevesebb magyar játéko-sokkal is - így a vasasos Németh Norberttel -, ezért Mezeyék a szurkolók türelmét kérik. A sportigazgató megjegyezte: Annyi pénz van az igazolásokra, ami egy kulturált csapat felépítéséhez kell.
Forrás: Fejér Megyei Hírlap
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése