Légiósaink weboldal célja, hogy tájékoztatassa azokat az olvasókat, akik a külföldön szereplő magyar labdarúgókról szeretnének egy oldalon olvasni.
Cikkek, eredmények, átigazolási hírek, blogbejegyzések, interjúk.

2009. augusztus 13., csütörtök

Egygólos vereséget szenvedtünk Románia ellen


Válogatottunk szerda este a februárban meggyilkolt kiváló kézilabdázó, Marian Cozma emlékére Románia ellen játszott barátságos mérkőzést a Puskás-stadionban. Együttesünk a találkozó jelentős részében fölényben futballozott, több helyzetet dolgozott ki, mint ellenfel, ám a meccs egyetlen gólját a vendégek szerezték: Románia Tiberiu Ghioane 42. percben lőtt találatával 1-0-ra nyert. Erwin Koeman szövetségi kapitány a lefújás után elmondta: két ellentétes félidőt látott, az elsőben nem teljesítettünk jól, s bár a másodikban feljavult a játékunk, ezúttal ez nem volt elég.

Gólt ért egy eredményes kontra

Mindkét csapat igen lendületesen kezdett, s az első tíz perc után a mieink kerültek fölénybe. Válogatottunk többnyire jól járatta a labdát, irányította a játékot, de igazán veszélyes helyzetet nem sikerült kidolgoznia. A 20. percben aztán Vanczák Vilmos gólt szerezhetett volna, de Danut Coman mentett. Huszti Szabolcs bal oldali sarokrúgását követően Gyepes Gábor a felső lécre fejelt, majd a kipattanó labdát Vanczák a jobb kapufára bólintotta - Vladimir Vnuk játékvezető azonban a kapus akadályozása miatt belefújt az akcióba. A 40. percben Huszti Szabolcs került lövőhelyzetbe, de egy védő önfeláldozó becsúszással blokkolta a labdát. A 42. percben aztán az előtte nyíló szabad területeket veszélyes kontratámadásokkal kihasználó román válogatott került előnybe, Bodgan Mara jobb oldali beadása után Vanczák éppen Tiberiu Ghioane elé fejelte a labdát, s a középpályás 14 méterről a kapu bal oldalába helyezett (0-1), így román vezetéssel vonulhattak a szünetre a csapatok.


Egyik helyzetünket sem tudtuk gólra váltani

Erwin Koeman a szünetben két helyen is frissített csapatunkon, Dzsudzsák Balázs és Huszti Szabolcs helyett Gera Zoltánt és Rudolf Gergelyt küldte pályára. Határozottan kezdtük a félidőt, s Gera az 52. percben Dárdai Pál átadása után helyzetbe is került, de 15 méterről elvétette a kapu bal oldalát. Egy perccel ezután Hajnal Tamás adott középre, Torghelle Sándor fejelt is, de a keresztléc fölé csúsztatott. A 63. percben Juhász Roland egyenlíthetett volna, de 13 méteres lövése után a labda elkerülte a háló bal oldalát. A védő a 68. percben is a kapuba találhatott volna, de Hajnal szöglete után a kapu mellé fejelt, majd a 70. percben Torghelle lőtt 11 méterről a bal kapufa mellé. Négy perccel később Gera remek csele után Hajnal lőtt 14 méterről, de a labda kipattant a védőkről. A 81. percben ismét Hajnal volt veszélyes, ezúttal 25 méterről küldött nagy lövést kapura, de elhibázta a célt. Erwin Koeman a második negyvenöt percben többször is változtatott, a több csere mellett a csapat szerkezetét is módosította, de hiába kerültünk jelentős fölénybe, ezúttal nem jártunk sikerrel, a mérkőzést 1-0-ra Románia nyerte meg.


Az első félidőt rontottuk el

- A két félidő különböző képet mutatott, az első kiábrándító volt, túl messze helyezkedtünk ellenfeleinktől, főleg a középpályán hagytunk nagy terültet a románoknak - mondta a meccs után Erwin Koeman. - A második játékrész már sokkal jobb volt, a csapat ekkor mindent megtett az egyenlítés érdekében, de az eredmény miatt természetesen csalódott vagyok. A svédek elleni világbajnoki selejtező előtt nagyon fontos, hogy a válogatott tagjai a lehető legtöbb meccsen lépjenek pályára klubcsapatukban, s a rendelkezésünkre álló időben igyekszünk majd kijavítani a hibákat.

- Az első félidőben túl sok területet hagytunk a románoknak, és ők ezt ki is használták - nyilatkozta Juhász Roland, az Anderlecht védője. - A második játékrészben feljebb tolódtunk, próbáltunk játszani, amit tudunk, de meglátszott, hogy régen találkoztunk, nem igazán sikerült megvalósítani elképzeléseinket. Nagyon fontos, hogy a világbajnoki selejtezők előtt kijavítsuk a hibákat, hiszen sorsdöntő meccsek várnak ránk.


Forrás és fotó: MLSZ

Nincsenek megjegyzések:

FIFA világranglista

Jelenlegi legdrágább labdarúgóink

Hajnal Tamás (Dortmund) - 6.000.000€
Huszti Szabolcs (Zenit) - 5.800.000€
Juhász Roland (Anderlecht) - 5.000.000€
Dzsudzsák Balázs (PSV) - 4.500.000€
Gera Zoltán (Fulham) - 4.000.000€
Fülöp Márton (Sunderland) - 2.600.000€
Gaál Miklós (Amkar Perm) - 2.500.000€
Tóth Balázs (Genk) - 2.500.000€
Dárdai Pál (Hertha BSC) - 2.000.000€
Babos Gábor (NEC Nijmegen) - 2.000.000€
Halmosi Péter (Hull City) - 1.600.000€
Vadócz Krisztián (Osasuna) - 1.400.000€
Priskin Tamás (Ipswich) - 1.250.000€
Torghelle Sándor (Augsburg) - 1.250.000€
Vass Ádám (Brescia) - 1.000.000€
Tímár Krisztián (Plymouth) - 1.000.000€
Vanczák Vilmos (Sion) - 1.000.000€
Tőzsér Dániel (Genk) - 1.000.000€
Király Gábor (1860 München) - 1.000.000€
Bodor Boldizsár (Roda) - 900.000€
Buzsáky Ákos (Queens Park Rangers) - 900.000€
Köteles László (Genk) - 775.000€
Balogh János (Hearts) - 750.000€
Stieber Zoltán (Koblenz) - 700.000€
Fehér Csaba (NAC) - 700.000€
Hercegfalvi Zoltán (Kansas City Wizards) - 650.000€
Posza Zsolt (Ergotelisz) - 600.000€
Németh Krisztián (Liverpool) - 500.000€
Gyepes Gábor (Cardiff) - 500.000€
Lőw Zsolt (Mainz) - 500.000€
Összeállítva a transfermarkt.de adatai alapján

Frissítve: 2009.09.15

Magyarok Angliában

Statisztika

websas.hu



MyStat számláló indult: 2009.02.26

A-Válogatott programja

A 2009-es menetrend:

2009. 02. 11.
felkészülési
Izrael - Magyarország 1:0
2009. 03. 28.
vb-selejtező
Albánia - Magyarország 0:1
2009. 04. 01.
vb-selejtező
Magyarország - Málta 3:0
2009. 08. 12.
Barátságos mérkőzés - Marian Cozma emlékére
Magyarország - Románia 0:1
2009. 09. 05.
vb-selejtező
Magyarország - Svédország 1:2
2009. 09. 09.
vb-selejtező
Magyarország - Portugália 0:1
2009. 10. 10.
vb-selejtező
Portugália - Magyarország 3:0
2009. 10. 14.
vb-selejtező
Dánia - Magyarország 0:1

1. csoport
1. Dánia 10 6 3 1 16-5 21 pont
2. Portugália 10 5 4 1 17-5 19 pont
3. Svédország 10 5 3 2 13-5 18 pont
4. Magyarország 10 5 1 4 10-8 16 pont
5. Albánia 10 1 4 5 6-13 7 pont
6. Málta 10 0 1 9 0-26 1 pont

Erwin Koeman-nal 2008-ban
Magyarország - Görögország 3:2
Magyarország - Horvátország 1:1
Magyarország - Montenegró 3:3
Észak-Írország - Magyarország 0:2

VB-selejtezők:
Magyarország - Dánia 0:0
Svédország - Magyarország 2:1
Magyarország - Albánia 2:0
Málta - Magyarország 0:1
Albánia - Magyarország 0:1
Magyarország - Málta 3:0
Magyarország - Svédország 1:2
Magyarország - Portugália 0:1

Itt is jelen vagyunk


Légiósaink logó



ELÉRHETŐSÉG

Észrevételed, megjegyzésed, információd van? Kérlek írd meg!
E-MAIL:
vagy
SKYPE:
Skype Me™!